Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 478.

Soha nem látott összefogás? 


Na ne viccelj, Péter! Ez inkább soha nem látott önimádat. Egy normális pártnál legalább van valamiféle program, néhány hús-vér jelölt, vagy legalább egy közösen kitűzött cél. Nálad viszont csak annyi látszik, hogy minden szlogened és felszólalásod körülbelül így kezdődik: „Én, Magyar Péter…” – és valahol itt véget is ér a történet.
 
A közösséget nálad úgy kell elképzelni, mint egy misét: te állsz a szószéken, a többiek pedig bólogatnak a padsorokban, hátha rájuk is süt egy kicsit a reflektorod fénye. Az emberek nem társak a küzdelemben, hanem dekorációk, biodíszletek a te nagy önéletrajzi színpadi művedhez.
 
És ez az „összefogás”? Inkább önkéntesek koldulása. Nem az van, hogy te vállalod a felelősséget, hogy te állsz elő emberekkel, tervekkel, hanem hogy a köznép rakja össze helyetted, mint egy IKEA-bútort, amit aztán persze te avatsz fel ünnepélyesen, saját magadat megmentőként ünnepelve. Persze csak ha nem omlik romjaira a bútor 2 perc használat után, mert akkor gyorsan mindenkitől elhatárolódsz, akinek akár csak a kisujja is hozzáért.
 
Egyszemélyes szektapártot építesz, ahol te vagy az atya, a fiú és a szentlélek egyszerre. A „tanítványok” szerepe mindössze annyi, hogy tapsoljanak, lájkoljanak, megosszák a posztjaidat, és ha kell, kimenjenek molinót cipelni a hidegben. 
 
Program helyett hitvallás van, politika helyett személyi kultusz, közösség helyett rajongótábor.
 
Aki valóban vezető, az képes hátralépni, teret adni, felelősséget osztani. Te viszont görcsösen kapaszkodsz a mikrofonba, nehogy valaki más is mondjon valamit, ne adj' Isten rosszat szóljon, vagy eláruljon valami eget verő titkot. Olyan ez, mintha a közösségi összefogás helyett egy reality show-t indítottál volna: főszereplő te, mellékszerepben a nép, a stáblista pedig üres, mert minden másodpercben csak a te neved fut.
 
Egy párt attól párt, hogy több ember építi. Amit te csinálsz, az inkább egy egyszemélyes PR-projekt, amiben mindenki más maximum a kellékes szerepét kaphatja. És amíg mások valódi tervekről, valódi emberekről beszélnek, te csak arról álmodozol, hogy egyszer majd valaki – lehetőleg te – a történelemkönyvek címlapján pózol.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk