Dögkeselyűk és kutyakomédiák
Magyar közéletünk újra és újra bebizonyítja, hogy a valóság messze túltesz minden politikai kabarén. A hivatásos forradalmárok és önjelölt szabadságharcosok ma már nem is várják meg, hogy valami történjen – inkább minden egyéni tragédiára, közéleti botrányra, sőt, néha egy elhasznált villamosjegyre is rárepülnek, mint a dögkeselyűk. Nem a változás, hanem a reflektorfény az, ami igazán táplálja őket.
Paradox helyzet: ha valakik ellen indokolt lenne "gyűlöletkeltés-ellenes" tüntetést szervezni, akkor azok éppen ők maguk lennének – a Pottyondy–Magyar páros, akik harsány önsajnálattal és morális fölényeskedéssel osztják az észt, és barátaik, akik rendre felszólalnak. Az ember szinte várja, mikor jelentik be, hogy az "Év Áldozata" díjat immár rotációs rendszerben osztják ki közöttük.
A közönség? Már csak a pesti keménymag. Az a szűk, hardcore törzsközönség, amelyik képes hetente háromszor is elmenni ugyanarra a kutyakomédiára, és még fizetni is azért, hogy ugyanazt hallja: "Mocskos Fidesz!" – mert hát a mondanivaló nem változik, talán ezen túlmenően nincs is, csak a színpadkép.
A legszebb az egészben, hogy mindezt a gyűlölet elleni harc zászlaja alatt teszik. Abszurd? Nem, ez már posztabszurd. Örkény is jegyzetfüzettel ülne be ezekre az estekre, itt ugyanis mindenki minden ellen tiltakozik, miközben ugyanazokat a sztereotípiákat mantrázzák, mint azok, akiket kritizálnak.
És milyen szereposztással! Lakatos Márk, a lelkiismeret új apostola, könnyes szemmel óvja a gyermekek jövőjét, miközben a háttérben Varnus Xavér orgonahangon fejtegeti, hogy a gonosz kormány minden baj forrása. Pottyondy Edina közben nyilvánosan "drogosozza" Curtist, amitől az egész jelenet már annyira szürreális, hogy az ember hirtelen nem tudja: híradót néz, stand-up estet, vagy egy különösen zavaros amatőr színi előadást.
És mindeközben a nagy narratíva változatlan: Magyar Péter, a hős, aki szerintük majd elhozza a megváltást. Ő, aki addig is szépen "lízingeli" a Tiszát, mint más egy jobb terepjárót. A családi és politikai múlt? Nem számít. A lényeg, hogy jó a kampányfotó és ütős a szlogen, van választási naptár és vágható centi a birkáknak.
Ez tehát a mai magyar abszurd: egy tüntetés, ahol a gyűlölet ellen gyűlnek össze, miközben gyűlöletből építenek színpadot. Egy mozgalom, amely a megtisztulást hirdeti, de közben saját mocskában tapicskol. Egy közéleti show, ahol mindenki játszik, de senki nem nevet – mert a nevetéshez őszinteség kéne, az pedig a legnagyobb hiánycikk a piacon.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése