Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 479.

Autópálya – Magyarország legújabb extrém sportpályája

 
 

 
Manapság Magyarországon autópályán közlekedni már nem eljutás A pontból B pontba, lehetőleg gyorsan, hanem extrém sport és esetenként idegeket próbára tevő szabadidős foglalkozás. Ha valaki reggel felhajt az M1-re, esetleg még fel mer menni az M3-ra, az már nem munkába megy, hanem benevezett a „Napi Terelés & Baleset Rally”-ra. Garantált szórakozás: hol sávzárás, hol útépítés, hol egy kamion dőlt keresztbe, mintha csak direkt a kanyar közepén parkolt volna le, másutt sok autó futott egymásba, mintha valami elcseszett legójáték lenne.
 
A hírek szerint naponta több tucat közlemény érkezik: „Terelés, baleset, felújítás, útlezárás, teljes pályazár, mentő, mentőhelikopter.” Ilyenkor a sofőr gondolkodhat: vajon most melyik irányt kell követni, hogy ne a szántóföldön kössön ki, miközben a GPS olyan lelkesen mondja, hogy „fordulj vissza, ahol tudsz”, mintha legalábbis egy hegy tetején lenne a céltábla.
 
És persze ott vannak a „hősök”: a sok önkéntes szervdonor, aki nyomja neki, mint süket a csengőt. A 130-as sebessághatárt ők inkább 180-nak értelmezik, hiszen „én tudok vezetni, csak a többiek bénák”, a szakadó eső, köd, párafelhő, rossz látási viszonyok őket a legkevésbé sem zavarják, hiszen felette állnak minden időjárási körülménynek. Amikor aztán az árokban fejtetőn landolnak, meglepődve nézik a világot – már ha marad rá idejük, mielőtt leszáll a mentőhelikopter. 
 
Csuklani már nem marad idejük és nem lesz módjuk, pedig igen sokan emlegetik őket azok között, akik éppen órák óta araszolnak a dugóban, és még csak meg sem szemlélhették tökéletes salto mortale mutatványukat.
 
Az autópálya tehát nem más, mint Magyarország legújabb tematikus parkja. Belépés a matrica árával, extra attrakcióként baleset-szimulátor, és minden jegy mellé jár egy adag idegbaj is. Csak az a kérdés: ki mer még bérletet venni?

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...
Megjegyzés küldése
További információk