Péter, a mindörökkön örökké hős lovag meséje
A szeptemberi hőségben a platánfák levelei úgy zörögtek, mintha titkos jegyzőkönyveket susognának egymásnak. Az aszfalt sistergett, a közeli bisztróban a jeges kávé politikai nyilatkozattá fagyott, majd újra felolvadt. Ott ült Péter, a könyvtárkertben, és egyszerre három fronton küzdött: egyik kezével visszatartotta a világbéke összeomlását, másikkal szinkronizálta a rezsiszámlákat, harmadikkal pedig békét teremtett a pályaudvari galambok között. Sőt, biztos volt egy láthatatlan negyedik is, mert hát a küzdelem már csak ilyen.
Ekkor egy hallgatólány közeledett, szemében a meghatottság könnycseppjeivel, amelyek lassan végiggördültek a diákhitel-szerződés margóján.
– Elnök úr, bocsásson meg, hogy félbeszakítom a kvantummechanika és az adópolitika összehangolását – kezdte tétován –, de szeretném megköszönni, hogy Ön nélkül ma nem lenne se gravitáció, se közéleti konszenzus.
A túloldalon Marika néni kínlódott a redőnnyel: az beszorult a h
atósági ár és a piaci ár közé. Már-már feladta, amikor megpillantotta Péter pulóverét, amelyen egyszerre csillogott a magyar népi hímzés, az EU-s csillagkoszorú és egy QR-kód a menetrendszerinti forradalomhoz. Döbbenten engedte el a redőnyt – amely ekkor váratlanul felcsapódott, de nem tört ki az ablak: Péter biccentése légáramlatot keltett, amely helyrebillentette az univerzumot.
A járdán egy kisfiú éppen időben, mikor elsuhant egy autó előtte, visszahúzta lábát az úttestről, a szakszervezeti galambok diadalmas körözésbe kezdtek, és a bisztró kávégépe ünnepélyes hangon felszisszent. Péter megmentette a távolból, egyetlen gondolattal!
Hősünk ekkor mosolyogva nyújtotta vissza a diáklány jegyzeteit, mintha csak az örökkévalóság könyvtárából kölcsönzött volna egy fejezetet, és az égből lassan hópelyhek kezdtek hullani, bár a hőmérő még mindig 38 fokot mutatott.
– Köszönöm – mondta halkan. – És sose feledd: a szeretet erősebb, mint az ÁFA-kulcs.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése