Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 914.

 

NYÍLT LEVÉL ÉS ADOMÁNYGYŰJTÉSI FELHÍVÁS

 

A „Nemzeti Tisztánlátás és Érettségi-Menedzsment” Alapítvány részére
 
Tisztelt Honfitársaim, Kedves Megtévesztettek!
 
Alulírott, a józan ész utolsó, ám krónikusan alulfinanszírozott végvári vitéze, sajnálattal állapítom meg, hogy országunk szellemi állapota mélyebb válságban van, mint egy romkocsma padlója a záróra utáni percekben. Mivel a közjóért végzett munka manapság két éhenhalás között zajlik, ezúton hirdetem meg a "Mindenki Géza nénije" elnevezésű transzparens-programot.
 
Célkitűzéseink és vállalásaink:
 
*A Diplomagyár 2.0: Átérezzük a szülői fájdalmat, látván a dologtalan ifjúságot, amint érettségi helyett aberrált ritmusokra ringatja magát a városi éjszakában. Alapítványunk – megfelelő, 200-300 milliós ellentételezés fejében – átvállalja az akadémiai terheket. Megírjuk a dolgozatokat, miközben a csemeték nyugodtan hódolhatnak a heremutogató esztétikának és a homár-televízió vizuális gyönyöreinek. Miért tanulnának, ha mi már mindent tudunk (is)?
 
*Az Igazság Auditja: Kötelezettséget vállalunk a rejtélyes "Géza néni" személyazonosságának felfedésére. Amennyiben a társadalom kellőképpen baleknak bizonyul a finanszírozást illetően, úgy fellebbentjük a fátylat a háttérben meghúzódó, minden bizonnyal gyanús rokoni szálakról.
*Ingatlanhasznosítási Tanácsadás: Mivel a jövő záloga a szabad szoba, szakértőink segítenek az ingatlanok felkészítésében a hamarosan érkező, sorsfordító vendégek fogadására. Ne várja meg a migrációs hullámot – legyen Ön az első a lépcsőházban, aki önként adja át a nappalit a világpolitikai folyamatoknak!
 
Záró rendelkezések:
 
*Kérjük a hárommilliók táborát, hogy ne csak a szájukat járassák, hanem a pénztárcájukat is nyissák meg. A megváltás nem ingyen van, a népnevelő düh pedig prémium üzemanyagot igényel.
 
*Várjuk a felajánlásokat, mielőtt az utolsó lámpát is lekapcsolják a romkocsmákban!
Kelt: Két éhenhalás között, félúton az igazság és a téboly határán.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...