A magyar néplélek végtelen bugyraiban végre megszületett a csoda: a politikai messianizmus és a dél-amerikai szappanoperák érzelmi intelligenciája egyetlen, fehér kosztümbe csomagolt posztban egyesült.
Úgy látszik, a hazai választópolgár egy jelentős részének már nem elég a jogállam vagy a korrupciómentesség – nekik transzcendens élmény kell, egyenesen a brit bulvársajtó kilencvenes éveiből importálva.
Milyen megható, ahogy a közösségi média önjelölt néprajzkutatói és digitális imakommandói pillanatok alatt átlényegítették a hús-vér szereplőt egyfajta nemzeti kegytárggyá.
Diána hercegnő, mi? Hát persze. Alig várom, hogy a következő nagygyűlésen már ne programpontokat soroljanak, hanem könnyes szemmel, térden állva morzsolják a rózsafüzért a "Szeplőtelen Politikusfeleség" ikonja előtt, miközben a kommentelők hordái kollektív révületben lájkolják halálra magukat az "erő-egészség" mantrával.
Valahol egészen lenyűgöző ez a mentális akrobatika, ahol a politikai szimpátia olyannyira feloldódik a giccsben, hogy a kritikai érzéknek már a hűlt helyét sem találni.
Ez már nem közélet, ez egy pszichedelikus szektásodás, ahol a valóságot felváltotta a rózsaszín köd, és ahol egy jól beállított fotó többet ér bármilyen szakmai érvnél.
Csak aztán ne csodálkozzunk, ha a következő választás már nem a szavazóhelyiségben, hanem egyenesen a lourdes-i barlangban dől el, ahol a hívők közösen várják, hogy a Nemzet Diánája egyetlen érintésével gyógyítsa meg az inflációt és a saját eltévedt józan eszüket.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése