Diplomácia a pult alól, avagy új korszak a protokollban
Végre valahára! Elérkezett a pillanat, amikor levethetjük magunkról a nyugatias urizálás fojtogató béklyóit. Eddig ott feszengtünk a tükörteremben, félve, hogy leesszük a drága damasztot, miközben külföldi delegációk előtt játszottuk a márványos-aranyozott európait. De Péter rávilágított: ennek vége.
Minek ide a Karmelita csillogása vagy a minisztériumi folyosók steril csendje? Az csak afféle luxizás, ami idegen a pusztai nép egyszerű, őszinte lelkétől.
Az új Hungarikum-protokoll alapkövei:
*A helyszín: Felejtsük el a Parlamentet! Mit nekünk Karmelita! A jövőben a külügyi tárgyalások ideális helyszíne egy VIII. kerületi, kétes hírű egység, ahol a falaknak nem füle van, hanem ragacsos rétege. Ott, ahol a fény nem a csillárokról, hanem a sarokban villódzó félkarú rablóról verődik vissza.
*A menü: Kaviár és pezsgő? Ugyan már! A valódi nemzeti önazonosság alapja a langyos sör és a repedős virsli, amit kizárólag mustáros kartonlapon, műanyag késsel szabad felszolgálni.
*Az illat: Ez az, amit hazainak hívunk. A szabadság keveredik a tegnapi pörkölt, némi kisüsti és a mai fertőtlenítő aromájával. Ez az igazi magyar buké, amitől a brüsszeli bürokrata is azonnal megérti: itt nem babra megy a játék.
"Magyar gyerekek vagyunk a pusztáról!" - harsogjuk büszkén, miközben a francia elnöknek épp egy billegő hokedlit kínálunk a pult mellett.
Miért jó ez nekünk? Mert ez végre őszinte. Ez az épület - legyen bármilyen sötét és gyanús - hűen tükrözi az új igényeket. Minek mutatnánk mást, mint amik vagyunk? Ha a világ látni akar minket, lásson minket a maga natúr valójában: a bűzben, a koszban, a pultnak dőlve. Igazi virtigli proliként!
Ez a ház nemcsak szép, de olyan nagyon magyar. Végre nem kell cipőt pucolni a diplomáciai találkozókhoz, hiszen a padló úgyis ragad. Legyünk büszkék, hogy a luxust lecseréltük a valóra. Ezentúl minden külföldi delegáció tudni fogja: nálunk nem a protokoll az úr, hanem a csapolt kőbányai!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése