Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 938.

 

Krónika a Kárpát-medencei Időhurokból, avagy a történelem átírása alulnézetből

 

 
Néha elgondolkodom, hogy a fizika törvényei mennyire igazságtalanok. Miért kell nekünk beérnünk a lineáris idővel, amikor a slim-fit messiás szellemi horizontja már régen a multidimenziós térben mozog? 
 
Mennyivel megnyugtatóbb lenne a nemzeti léleknek, ha a tankönyvek szerint már a honfoglaláskor is Ő navigálta volna a hősöket, természetesen egyenesen a Karmelita udvarába, ahol séróból tartott volna tárlatvezetést Árpád vezérnek a tökéletesen szabott öltönyében.
 
"Látod, Árpádom, ez itt a "Szégyenlős államférfi a tuja mögött" csupán másolat, az igaziak jelenleg a parlamentben ülnek."
 
Nem kell ide szakkönyv, se használati utasítás az iratdarálóhoz (bár egyes bukott nereseknek talán elkelne a használati útmutató). A zsenialitás nem lapoz, a zsenialitás kinyilatkoztat.
 
Sőt, miközben a nép a filmszínház vizuális effektjeit és a kigombolt ingujjakat csodálja, a háttérben olyan csendes, mégis gigantikus karakterfejlődések zajlanak, amilyeneket még Hollywoodban sem látni.
 
Az Agrárminiszter tegnap még a Mercosur-megállapodás és az ukrán GMO-import ellen emelt szót, mára viszont – a jóságos, modern bölcsesség sugarában sütkérezve – rájött: a génmódosított kukorica nem veszély, hanem versenyképességi fejlődési potenciál. Ez nem következetlenség, kérem szépen. Ez egy csodálatos, drámai montázs!
 
Küszöbön az energiaválság? Semmi gond! A stratégiai készleteket a legnagyobb természetességgel nyitjuk meg, mert a megváltóba vetett bizalom pajzsa mindent kibír. Főleg, ha Ukrajnába is kell küldeni belőle.
 
A jóság persze nem ingyen van, és ezt a szolgáltatók is tudják. Amikor megláttam, hogy a banki költségek és a telefonos tarifák laza 4%-kal megugrottak, a szemembe könny szökött. Végre! Végre megadatott a lehetőség, hogy mélyebben a zsebembe nyúljak, és igazán megbecsüljem a szolgáltatóimat.
 
Bízom benne, hogy a fejlődés útjában álló, avítt rezsicsökkentés is hamarosan követi a múltat a történelem süllyesztőjében, hogy tiszta szívvel, tehermentesen fizethessünk a piaci áron felül is a megújulás jegyében.
 
A nemzet ütőerén ott a biztos, trendi ujj, a pulzus stabil, a diagnózis pedig kollektív gyógyulás. Nincs más hátra, mint átadni magunkat az áramlásnak.
ÁRADJUNK! De nagyon ám!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...