„Kérünk egy kávét, a popcornt már behozták!” 
A nagy NER-es keringő, avagy kinek jár a végkielégítés, és kinek a kivezetés?
Képzeld el a naiv, mezei állampolgárt. Ott ül a kis íróasztalánál, a szerződése sarka már picit sárgul a ledolgozott évektől. Becsülettel keccsöl, hajtja a mókuskereket. Egyszer csak kinyílik az ajtó, belép a Góré, és ahelyett, hogy egy "Szép volt, fiam!" kíséretében megveregetné a vállát, úgy néz rá, mintha egy darab hibás kódot látna a mátrixban: "Papa, te meg mi a retket keresel itt? Ki engedett be?"
A kisember pislog, mutogatja a pecsétet, a jogviszonyt, a verejtékcseppeket a padlón. A válasz? Rövid úton érkező kék villogó és udvarias, de határozott kivezetés a rend éber őrei által.
Majd éjfélkor, amikor már épp megnyugodna a pulzus, megérkezik az e-mail. Egy felmondás - de olyan csavarral, amit még Agatha Christie is megirigyelne: a papíron egy teljesen másik cég neve szerepel, a végkielégítés rovatba pedig finom, jogi köntösbe bújtatva az van írva: "Dugd fel magadnak, papa, úgysem látod!"
Hogy mi erre a normális reakció? Hát, a popcorn mellé gyorsan tárcsázni az ügyvédet, és irány a munkaügyi bíróság. De álljunk meg egy ásónyomra!
A jogállam esete a kibetoszott kétharmaddal
Magyarország kormánya és a politikai elit most épp egy olyan meccset játszik, ahol a játékszabályokat meccs közben, a büfében írják át egy szalvétára. Mert nincs az a független bíróság, amelyik egy ilyen jogi karatéban ne a papírokkal rendelkező kisembernek adna igazat. Kivéve persze, ha hirtelen Anyuka, a Sógor, vagy a csodás kétharmad éjszaka, salátatörvénybe ágyazva meg nem szavazza, hogy a Góré szava szent. De megszavazzák azt is, hogy a rendőri kivezetés valójában egy alternatív csapatépítő tréning, és a végkielégítés fogalma mától hivatalosan is fikció.
De hát ilyet nem tennének, elvégre jogállamban élünk, ugyebár? 
Így tehát miközben Berci és Peti a bíróság folyosóján méregetik egymást, tegyünk fel egy költői, de annál finomabb kérdést.
Vannak a rendszerben a Kiemelt Túlélők. Így, nagybetűvel. Vegyük például a nemzet örökös közlekedési és urbanisztikai lángelméjét, vagy épp a NER-gépezetből nemrég kiábrándult és újrakalibrált nagyágyúkat. Ők nem egy, nem kettő, de legalább öt-hat különböző zsíros pozícióban és igazgatótanácsban melóztak az elmúlt évtizedben.
Amikor a széljárás változása miatt ezekből a milliós, bársonyszékes állásokból távozni kényszerültek, vajon nekik is azt mondta az ottani góré, hogy "dugd fel magadnak"? Vajon őket is rendőrök kísérték ki a recepcióig, miközben a kezükbe nyomtak egy fiktív cégnévvel ellátott papírfecnit?
Dehogy. Ott a távozás egy művészeti forma. A végkielégítések úgy vándoroltak a zsebekbe, mint a VIP-bérletek a meccsre.
A show tehát folytatódik, a popcorn ropog, Berci feljelentett, Peti visszaszól, a kisember meg csak néz ki a fejéből, és várja, hogy mikor jön a következő törvénymódosítás – természetesen a jogállamiság jegyében.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése