Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 945.

 

Az Abszolút Filmszínház bemutatja: A Nagy Átvedlés (1. évad)

 
 

 
Valahol Európa közepén, ahol a banánhéjon való elcsúszás már olimpiai sportág, a nézőtér ismét megtelt. A popcorn sós, a hangulat felfokozott, a vetítővásznon pedig pereg a legújabb kasszasiker. 
 
Csöpög a szirup, úszunk a pátoszban, a könnyeinkkel küszködünk. "Szép vagy. Jó vagy. Csodálatos vagy" - suttogja a narrátor, mi pedig kollektíven bólintunk. Végre valaki kimondta!
 
Amikor néhány ünneprontó a hátsó sorból bekiabálta, hogy "Gyerekek, ez nettó propaganda, ráadásul Rákosi elvtársék ugyanezzel a forgatókönyvvel már 1952-ben is letarolták a mozipénztárakat (csak akkor még kulákoknak hívták a rosszfiúkat)", a nézőtér azonnal lehurrogta őket. "Huss! Ne rontsd el a mozit! Ez MÁS! Ez a MI filmünk!"
 
A híres, független-objektív sajtó – amely máskor egy rosszul elhelyezett fideszes vesszőből is azonnal a harmincas évek Németországát vizionálja – most hirtelen mély, meditatív hallgatásba burkolózott.
Ha a túloldal csinálja: diktatúra. Ha a mi fiúnk csinálja: hát istenem, a művészet szabadsága, és különben is, ez csak egy ártatlan imázsfilm, nem kell mindent túlgondolni! 
 
Az O1R (Orbán equals Rákosi) képletet most hirtelen felváltotta a kreatív vakság. A párhuzamos valóságot ugyanis nem azért építették olyan gondosan, hogy egy ilyen apró, történelmi banánhéjon elcsússzon a narratíva.
 
Majd jött a csattanó, a rendezői változat extra jelenete.
 
A Főhős fogta a saját, bejáratott imázsgyárosát – nevezzük a félreértések elkerülése végett a helyi, csökkentett zsenialitású Leni Riefenstahl-jának (persze se nem náci, se nem zseni, de a funkció ugyanaz) –, és ha már ilyen szépen megkomponálta a szirupot, megtette kabinetfőnöknek. Mert miért is ne? Aki ilyen szépen tudja profilból filmezni a Megváltót, az biztosan a hivatali bürokráciát is üdvözítően vezeti majd.
 
És a közönség? A hívők?
 
"Ez teljesen más. Ők a jó ügy érdekében használják a manipulatív tömegkommunikációt!"
 
Függöny fel, jön a második évad!
 
Kedves VIP-jegyes tiszások, és ti, akik még mindig hisztek a televízió függetlenségében: vajon ki lesz az első, aki a tükörbe nézve, vagy legalább a sör mellett a haverjának halkan megjegyzi: „Te, figyelj már... ez azért elég gáz”?
 
Vagy inkább megvárjátok a második évadot? Mert a sorozat folytatódik, a mézesheteknek vége, és a forgatókönyvírók már kalapálják az újabb epizódokat. A kérdés már csak az: hányan veszitek észre, hogy ugyanazt a régi, poros propagandát nézitek, csak HD felbontásban és trendi filterekkel?
 
A távirányító még a ti kezetekben van. Meritek kikapcsolni?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...