A MANöken és a büdösszájúak+kólásdobozok forradalma
A Karmelita Kolostor folyosóján félhomály derengett. A stúdiólámpák még mindig makacskodtak, a két helyi alkalmazott pedig vörösödő fejjel próbálta kitalálni, melyik gombot kell megnyomni.
A MANöken unottan nézett végig rajtuk, majd a kamerának szánt, dollármilliós mosolyát azonnal jéghideg megvetésre cserélte.
„Annyira buták vagytok, hogy egy lámpa felkapcsolásához is két ember kell” – vetette oda nekik, mintha csak a legújabb divatlap dizájnhibás bútordarabjaihoz beszélne.
De hát mit is várhatott volna? Számára a világ két részből állt: Őbelőle – a tökéletesen szabott ingben, slimfit (most éppen nem foltos) gatyában makulátlan illatfelhőben tündöklő Megváltóból –, és a többiekből. Azokból, akik ott tolongtak a gyűlésein.
A MANöken a zsebébe süllyesztette a kezét, és finnyásan elhúzta a száját, ahogy eszébe jutott a kint várakozó tömeg. A rajongói. A szavazói. Vagy ahogy ő magában, a legteljesebb őszinteséggel hívta őket: a büdös szájúak.
Hihetetlen és csodálatos dolog volt ez a demokrácia. Ezek az emberek képesek voltak órákat állni a napon, izzadtan, a saját kellemetlen szájszagukkal tüntetve, csak azért, hogy láthassák ŐT. ŐT, aki legszívesebben egy hordozható fertőtlenítő-kapuval járt volna mindenhova, de a szavazatuk, az kellett.
Mert a szavazó, az nem ember. A szavazó a MANöken szemében pontosan olyan, mint egy alkalmi kólásdoboz.
A recept egyszerű. Az ember felemeli őket a földről, ha épp arra van szüksége. Jól megnyomkodja, kicsavarja és kiüríti belőlük a politikai hasznot (a lájkot, a megosztást, a voksot). Majd amikor már nincs bennük semmi használható, elegáns mozdulattal behajítja őket a legközelebbi kukába. Vagy csak eldobja a szórakozóhely padlóján, miközben ő maga tini lányok lábai között csúszva-mászva vonul be a történelembe.
A fortélyos félelem és a csodálat furcsa keveréke lebegett a teremben. Senki sem merte megkérdezni tőle, hogy ha ennyire semmire sem tartja az embereit, akkor miért akar a vezetőjük lenni. Mert a MANöken stílusa lebénította őket.
A lámpa végül felgyulladt. A MANöken belenézett a lencsébe, arcára visszarántotta a fess, magabiztos maszkot, és várta, hogy a büdös szájú kólásdobozok újra tapsolni kezdjenek a képernyők előtt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése