Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 933.

 

A vezér nem alszik és nem is engedi, hogy más dolgozzon

 

 
 
 
Helyszín: Az Országház fenséges, de pillanatnyilag teljesen elnéptelenedett folyosói.
 
Időpont: Ma reggel, közvetlenül azután, hogy a nemzet első számú Megmentője és Főkoordinátora, MagyarPötike felszállt a Bécs–Varsó tengelyen mozgó magángépére (vagy legalábbis egy nagyon prémium kategóriás bérelt furgonra).
 
MagyarPötike nem bíz semmit a véletlenre. Mivel a sors (és a diplomáciai protokoll sürgető hiánya) ma egyszerre szólította őt a sógorokhoz és a lengyel testvérekhez, a Parlament kapuira lakat került. A hivatalos indoklás szerint: „Áramvonalasított törvénykezési szünet a vezetői jelenlét hiánya miatt.”
 
A valós ok persze sokkal prózaibb. Pötike pontosan tudja, hogy ha ő nincs a teremben, a képviselői padsorokban felejtett, üres kólás dobozok azonnal önálló életre kelnének, és nélküle kezdenének el interpellálni. Ki tudja, mit beszélnének össze a koffeines alumíniumhengerek a felelős kormányzásról vagy a költségvetésről? Jobb a békesség: ha Pötike nem beszél, a falak se beszéljenek.
 
Félreértés ne essék, a Főnök nem indult el úgy, hogy ne hagyott volna házi feladatot a sajtónak. Még a hajnali kávé és a bőröndbepakolás között, gyorsan összerántott egy rendkívüli sajtótájékoztatót, ahol ünnepélyesen, teátrális mozdulatokkal nyilvánosságra hozta a Kegyelmi Botrány Titkos Iratait. Így, csupa nagybetűvel.
 
A tényfeltáró újságírók már a szívükhöz kaptak, a szerkesztőségekben izzottak a vonalak, ám a gigantikus paksaméta átnyálazása után kiderült a feszültségmentes igazság, miszerint az egész nem más, mint kósza oki a gatyában.
 
A dokumentumokból ugyanis pontosan semmi új nem derült ki. Kivéve egyetlen, korszakalkotóan átértelmezett részletet: a Budaházy-ügyben Gaudi-Nagy Tamás komoly jogi támaszként volt jelen.
Pötike és a mögötte álló kreatív gépezet zsenialitása itt mutatkozott meg igazán. A politikai alkímia legszebb hagyományait követve sikerült a Budaházy-vonalat – egyetlen elegáns mozdulattal, a tények teljes figyelmen kívül hagyásával – összemosni a pe***ilüggyel. Hogy van-e köztük logikai kapcsolat? 
 
Nincs. De a szalagcímeken jól mutat, a kommentelők meg úgyis imádják a skandalumot.
 
Bár a sajtó most azzal van elfoglalva, hogy ki kinek a kije a kegyelmi aktákban, a figyelmesebb állampolgárnak feltűnhet valami különös.
 
Alig két hét telt el a dicsőséges hatalomátvétel óta, és a nagy reformok, a megígért tejjel-mézzel folyó Kánaán és a 24 órás megfeszített munka helyett a mérleg: egy lelakatolt Parlament, üresen kongó irodák és egy osztrák-lengyel turné.
 
De hát kérem, hogyan is lehetne elvárni a munkát, amikor a kólás dobozokat is őrizni kell, a múltat is át kell írni reggelente, és a külföldi partnereknek is meg kell mutatni, ki az új János, izé, PötiPeti vitéz a gáton?
 
A lényeg, hogy a cirkusz megy, a kenyér meg... Nos, a kenyér ráér akkor is, ha Pötike hazatér Bécsből. Ha addig a kólás dobozok meg nem szólalnak.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...