Kezdetben vala a sötétség. Nem volt semmi, csak a pusztaság, meg néhány kósza devizahiteles, akik feje felett úgy suhogtak a kilakoltatási végzések, mint őszi szélben a falevelek.
Aztán eljött a Teremtés Napja: 2024. február 10. A sötétség oszlani kezdett, a naptárakat pedig ünnepélyesen bezúzták. Miért is maradt volna a Gergely-naptár?
Elvégre Julius Caesar vagy Gergely pápa nem tudott fehér inget hordani ilyen eleganciával.
Megszületett az ÚJ KOR: az Á.E. (Áradás Előtt) és az Á.U. (Áradás Után) korszaka.
Ami 2024 előtt történt, az hivatalosan nem létezik, csupán egy kollektív, rossz álom volt. Előtte senki nem tett semmit, senki nem küzdött, és az ellenzékiség is csak egy mitológiai lény volt, mint a szfinx vagy a becsületes végrehajtó.
A Tisza-kormány Első Napja (Bár még nincs is kormány)
A Facebook-posztok próféciái szerint az Első Napon eljön a Kánaán. "A TISZA-kormány első napján felfüggesztjük az összes kilakoltatást."
A devizahitelesek ujjonganak, a vérbírók állítólag már csomagolnak (vagy csak a következő tárgyalásra lapoznak a naptárban, ahol épp egy újabb ingatlant árvereznek el). Igaz, eddig egyetlen szalmaszálat sem tettek keresztbe az ügyükben, de a szándék és a lájk ott van! És mint tudjuk, a modern jogállamban egy kék pipás Facebook-bejegyzés felér egy Alkotmánybírósági határozattal. Ha lájkolod, már meg is van mentve a házad.
A Kormányba kerülés: A Legfőbb Kegyelem
Bejutni a leendő Magyar-kormányba? Az nem holmi hétköznapi állásinterjú. Nem szakmai önéletrajz kérdése. Ez maga a Szent Grál. A végtelen szakmaiság legfelsőbb elismerése, az abszolút kegy, a földi mennyország. Aki oda belép, annak a homlokára azonnal rásütik az "Áradás-kompatibilis" pecsétet. Aki meg kimarad? Nos, az csak egy irigy, rosszindulatú, Á.E.-korszakbeli kövület, aki képtelen felfogni a showműsor nagyságát.
Mert a show-nak mennie kell. Igaz, a kulisszák mögött a végrehajtók még mindig szorgalmasan dolgoznak, a bíróságokon a régi üzemmód ketyeg, és a nagy megváltásból eddig leginkább látványos kirúgások és tagfelvételek valósultak meg, de hát Róma sem egy nap alatt épült fel, és a Tisza sem egyetlen gátszakadással árasztja el a parlamentet.
Kampány vagy kormányzás? Mindegy, csak pörögjön a számláló!
A döntéshozók még maguk sem tudják, hogy épp kampányüzemben tolják a biciklit, vagy már a normál üzemmódban kellene felelősséget vállalni. De kit érdekel a felelősség, amikor az eredménykényszert is lehet TikTok-videókban mérni?
Addig is, míg eljön az az áldott Első Nap, a devizások várnak, a bírók ítélnek, a nép pedig áhítattal figyeli a naptárat.
Vigyázat, a holnap már Á.U. 0003! Ne felejtsenek el inget cserélni! Kevesebb jelenjen meg

Megjegyzések
Megjegyzés küldése