Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 941.

 

Mentsétek meg a politikai haknikirályt!

 

 
Komolyan aggódom, hogy a Tisza-hajó legénysége végül úgy teszi ki a kapitányát a nyílt vízen egy mentőcsónakba, hogy még evezőt sem ad neki. Pedig a hazai politikai folklórban nincs is szebb látvány, mint amikor egy frissen trónra ültetett vezért a saját udvartartása nyilvánít beszámíthatatlanná még azelőtt, hogy a parlamenti büfében lejárna a próbaideje.
 
Ismerjük ezt a forgatókönyvet, hiszen a hazai baloldalon a belső puccs már-már olyan nemzeti minimum, mint a vasárnapi húsleves, de azért mégiscsak adjunk a látszatra!
 
A probléma gyökere az, hogy senki sem merte meghúzni a vészféket a hullámvasúton.
 
Hősünk úgy vezeti a politikai műsort, mint egy túlpörgött esküvői vőfély a harmadik pálinka után. Nagy a lendület, csattognak a tenyerek, ropják a táncot az asztalon, de a vendégek fele már azt sem tudja, ki az örömanya.
 
Ha a párt elitje most rántja ki alóla a szőnyeget, azzal nemcsak a választóktól veszik el a következő négy év legkiválóbb ingyen-cirkuszát, de a törzskommentelők lelki világát is végérvényesen romba döntik. 
 
Márpedig egy csalódott, billentyűzet mögé szorult online aktivista bosszúvágya kiszámíthatatlanabb, mint egy bizonytalan eredetű gyomorrontás a buszon.
 
Persze lehet, hogy az egész csak mesteri stratégia. Péter tökéletes volt arra, hogy faltörő kosként berúgja a hatalom kapuját és behozza a szavazatokat. De miután a nehezén túl vagyunk, a háttérben meghúzódó, dörzsölt brüsszeli diplomaták és technokraták valószínűleg szívesebben látnának a kormányrúdnál egy kiszámíthatóbb, fésültebb figurát. 
 
A feketeöves bulibárólovagot meg egyszerűen ottfelejtik a politikai süllyesztőben.
 
Pedig ha választani kell a steril, aktatologató globalizmus és a két végén égő, kiszámíthatatlan politikai tűzijáték között, én a magam részéről a popcorn mellé az utóbbit kérném. Inkább nézzük a látványos lángolást nevetve, mint a lassú unalmat!
 
Félő azonban, hogy nem várják meg a mandátum végét, és jön a jól bevált karaktergyilkosság. Hamarosan előkerülhet egy olyan rejtett kamerás felvétel, amelyen a főhős orra körül akkora a fehér porfelhő, hogy a nézők elsőre azt hiszik, egy pékáru-kiállításon járnak.
 
Szóval, kedves pártvezetés, könyörgöm: Ne bántsátok a PötiPeti műsorát!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...