Komolyan aggódom, hogy a Tisza-hajó legénysége végül úgy teszi ki a kapitányát a nyílt vízen egy mentőcsónakba, hogy még evezőt sem ad neki. Pedig a hazai politikai folklórban nincs is szebb látvány, mint amikor egy frissen trónra ültetett vezért a saját udvartartása nyilvánít beszámíthatatlanná még azelőtt, hogy a parlamenti büfében lejárna a próbaideje.
Ismerjük ezt a forgatókönyvet, hiszen a hazai baloldalon a belső puccs már-már olyan nemzeti minimum, mint a vasárnapi húsleves, de azért mégiscsak adjunk a látszatra!
A probléma gyökere az, hogy senki sem merte meghúzni a vészféket a hullámvasúton.
Hősünk úgy vezeti a politikai műsort, mint egy túlpörgött esküvői vőfély a harmadik pálinka után. Nagy a lendület, csattognak a tenyerek, ropják a táncot az asztalon, de a vendégek fele már azt sem tudja, ki az örömanya.
Ha a párt elitje most rántja ki alóla a szőnyeget, azzal nemcsak a választóktól veszik el a következő négy év legkiválóbb ingyen-cirkuszát, de a törzskommentelők lelki világát is végérvényesen romba döntik.
Márpedig egy csalódott, billentyűzet mögé szorult online aktivista bosszúvágya kiszámíthatatlanabb, mint egy bizonytalan eredetű gyomorrontás a buszon.
Persze lehet, hogy az egész csak mesteri stratégia. Péter tökéletes volt arra, hogy faltörő kosként berúgja a hatalom kapuját és behozza a szavazatokat. De miután a nehezén túl vagyunk, a háttérben meghúzódó, dörzsölt brüsszeli diplomaták és technokraták valószínűleg szívesebben látnának a kormányrúdnál egy kiszámíthatóbb, fésültebb figurát.
A feketeöves bulibárólovagot meg egyszerűen ottfelejtik a politikai süllyesztőben.
Pedig ha választani kell a steril, aktatologató globalizmus és a két végén égő, kiszámíthatatlan politikai tűzijáték között, én a magam részéről a popcorn mellé az utóbbit kérném. Inkább nézzük a látványos lángolást nevetve, mint a lassú unalmat!
Félő azonban, hogy nem várják meg a mandátum végét, és jön a jól bevált karaktergyilkosság. Hamarosan előkerülhet egy olyan rejtett kamerás felvétel, amelyen a főhős orra körül akkora a fehér porfelhő, hogy a nézők elsőre azt hiszik, egy pékáru-kiállításon járnak.
Szóval, kedves pártvezetés, könyörgöm: Ne bántsátok a PötiPeti műsorát!

Megjegyzések
Megjegyzés küldése