Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 925.

 

A Közlöny halott, él a Görgetés! – Így születik a jog a lájkok birodalmában

 
 

 
Régen minden bonyolultabb volt. Ott volt az a vaskos, unalmas papírhalom, a Magyar Közlöny, aminek a száraz jogi nyelvezetétől még a jogászok is délutáni alvást színleltek. 
 
De haladni kell a korral! Miért rágna át magát bárki parlamenti vitákon, hatásvizsgálatokon meg költségvetési terveken, amikor a nemzet sorsát el lehet dönteni egy jól irányzott, csupa nagybetűs Facebook posztban is?
 
Üdvözöljük Önöket a Meta-demokráciában, ahol a kormányülés helyszíne a hírfolyam, a miniszterek pedig nem tárcavezetők, hanem csupán jól idomított, üres kólásdobozok a miniszterelnöki íróasztalon.
 
A menetrend egyszerű és átlátható, mint egy letisztult applikációs felület:
* A Miniszterelnök Úr (művésznevén: a Megváltó Algoritmus) felébred.
* Olvas egy cikket valahol. Mindegy, hol, a lényeg, hogy van benne egy nagy szám, ami mellett nincs ott az ő neve.
* Elönti a szent felháborodás (és a lájkvágy).
* Megszületik a REFORM.
 
Gondoljunk bele, mekkora hatékonyság! Tegnap még ott volt az a felesleges, bonyolult projekt. Hogy is hívták? Ja, igen, valami Nobel-díjasok által vezetett csúcskutatási és tehetséggondozó alapítvány. Külföldön dolgozó topkutatók hazahozatala, megelőző orvostudományi központ, a jövő magyar géniuszainak felkarolása. Hat évre tervezett, elszámoltatható nemzeti program. 
 
Unalmas! Túl sok betű, túl kevés emoji.
 
Miniszterelnökünknek nem kellettek holmi akadémikusok, meg a fizikai Nobel-díj fényes csillogása (azt különben is biztosan csak protekcióval adják, ezért nem kapott még ŐŐŐŐŐŐ, bezzeg egy igazán jól megfogalmazott posztért járó digitális vállveregetés, na, az a valódi elismerés!). 
 
Elég volt egyetlen dörgedelmes Facebook-bejegyzés: „ENNEK VÉGE!”, és a 261 milliárdos tudományos program máris elpárolgott a virtuális térben. Egyeztetés? Személyes találkozó a professzorral? Ugyan már, a professzornak nincs is kék pipája a neve mellett, miről beszélgetnének?
 
És mi történik a háttérben? A miniszterek és képviselők – akiket a népnyelv csak a „Kóla-frakcióként” emleget – némán és szorgalmasan végzik a dolgukat: nem szólnak bele semmibe. 
 
Hiszen egy kólásdoboznak sincsenek önálló gondolatai, az a dolga, hogy ott álljon, tartsa a frontot, és ha a Főnök kiadja az ukázt, reflexből nyomja a tetszik gombot. A parlamenti szavazás ma már csak annyi, hogy a képviselők egyszerre frissítik az üzenőfalat. Ha a poszt kint van, a törvény életbe lépett.
 
A legszebb az egészben a közönség vastapsa. Az a tábor, amelyik tegnap még azon zokogott, hogy a tudományt kivéreztetik, ma már eksztázisban ünnepli, hogy a világhírű tudósok támogatását egy mozdulattal áthúzták a virtuális tollal. 
 
Mert a tudománynál, a jövőnél és a nemzeti teljesítménynél van egy sokkal fontosabb valuta: A LÁJK.
Úgyhogy tessenek szépen megosztani ezt a bejegyzést, mert ha nem ér el elég elérést, a Miniszterelnök Úr holnap még a gravitáció törvényét is eltörli egy kommentben!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...