Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 943.

 


 

Címváltozatok a műsorújságba :
* Trónok harca – Svédcsavarral
* Ház kártyavár nélkül (de sok jojóval)
* Való Világ CCXLVI. évad
* A diktátor (és az ő hűséges Pötije)
* Cirkusz és Kenyér – Mini-széria
 
 

Első évad, első rész: A nagy svéd húzás és az új csillag születése

 
Lehet lemondani a streamelős előfizetéseket, feleslegesen pörög a számláló! Tegnap este a család hivatalosan is törölte a Netflixet, a Maxot, a Disney Channelt, meg a komplett kábeltévét. Minek fizetnénk feleslegesen a hollywoodi forgatókönyvíróknak, amikor a hazai gyártású, élő egyenes adásban közvetített valóságshow-nk köröket ver a teljes nemzetközi mezőnyre? Ráadásul a mi színészeink nem kérnek gázsit, igaz, a belépőt adó formájában már előre kiszámlázták.
 
A premier után a nappaliban azonnal összeült a családi kupaktanács, hogy eldöntsük, milyen kategóriába soroljuk a látottakat.
 
A nagypapa szerint tiszta vígjáték (bár néha inkább kabaré). A nagymama szerint kész tragédia, és már vette is elő a zsebkendőjét.
 
Végül demokratikus szavazással - tartózkodás nélkül - kiegyeztünk a tragikomédiában. Mert azon az abszurd színvonalon, amit a tisztelt ház produkál, egyszerre sírhatnékhatnékja és röhögőgörcse van az embernek. Ennyi hivatásos mókamestert egy rakáson utoljára a Fővárosi Nagycirkusz látott a fénykorában, csak ott legalább volt biztonsági háló a trapéz alatt.
 
Ráadásul a casting-csapat kitett magáért, a sorozatba bekerült egy új, abszolút közönségkedvenc karakter: PötiPeti! Na, ő az az ember, aki komikában, ripacskodásban és drámai hatáskeltésben másodpercek alatt veri a nemzetközi élvonalat, de még magát Zselét is! Zselé ehhez képest egy unalmas, fapados háttérszereplő, egy amatőr statiszta. PötiPeti minden rezdülése, minden magánakciója kész stand-up comedy, a monológjaitól pedig még a fal adja a másikat.
 
De ne legyünk igazságtalanok a régi motorosokkal sem, a karakterfejlődés zseniális! Különösen az új szereposztásban tündöklő ellenzék hozza a kötelezőt: ellenzéki pozícióból olyan rutinosan és elegánsan tolják a bojkottot és a passzív-agresszív hátraarcot, hogy a komplett parlamenti büfé is tőlük tanulja a taktikát. Egyszerűen nem lehet velük mit kezdeni - profi politikai aikido, ahol az ellenfél a saját lendületétől esik pofára.
 
A rész abszolút fénypontja és vizuális csúcspontja azonban kétségkívül az a bizonyos belsőépítészeti reform volt. Amikor Ágnesünk, akit azért ma már le is cseréltek - aki politikusnak talán megosztó, de lakberendezőnek zseniális - fogta magát, és stílusosan lecserélte a pulpitus mögötti neogótikus bőrfotelt egy lapraszerelt, skandináv dizájnbútorra. Na, ott ledobta az ékszíját a rendszer.
 
Rendezői jegyzet: Az IKEA-szék tökéletes metafora. Olcsó, instabil, imbolyog, és ha nem figyelsz, egy rossz mozdulattal szilánkokra törik az egész konstrukció. Pontosan ez való a jelenlegi garnitúrához. Ha a mandátum lejártáig kitart a ragasztás, már megérte a svéd import.
 
Mindegy, mi azért dőljünk hátra, és nézzük a dolog pozitív oldalát! A popcornt bekészítettük, a távirányítót eldugtuk, a műsor pedig garantáltan folytatódik.
 
Hogy mi a legszebb az egészben? Hogy ez még csak a pilot epizód volt. Felkészül az 1/2. rész, mert ahogy a klasszikus optimista mondja: "Ne aggódj, lesz ez még rosszabb is!"

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...