Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 917.

 

A Karmelita-keringő, avagy a Guccitól a barikádig

 

 
Hölgyeim és Uraim, dőljenek hátra, és készítsék a popcornt (lehetőleg szarvasgombásat), mert megérkezett a politikai színház legújabb felvonása: a "Hogyan legyünk népvezérek két jachtozás között" című reality-show!
 
Hősünk, aki eddigi életét a NER aranykalitkájában töltötte - ahol a levegő is drágább, mint egy átlagos nyugdíj -, hirtelen rádöbbent, hogy a Karmelita belsőépítészete, nos, botrányos. Nem azért, mert sokba került, ádehogy. Inkább azért, mert a függöny színe nem megy a legújabb selyemingéhez, és Manfred Weber sem ott koccintott vele a panoráma-diplomácia jegyében.
 
Képzeljük el azt a mélységes egzisztenciális válságot, amikor az embernek két luxusautó-pózolás és egy Kempinski-teraszos chillezés között el kell dönteni, hogy ma Tiborcz-stílusú ingatlanmágnás legyen, vagy inkább Kismatolcsy-féle életművész? A válasz: legyen mindkettő, nyakon öntve egy kis forradalmi hévvel!
 
A recept egyszerű:

 

*Reggel: Quadozás, vízisíelés és jachtos videók forgatása a stábbal (a proli-vibe kedvéért).
*Délután: Római manökenfotózás a pápai gyász árnyékában, mert a gyász is csak akkor érvényes, ha jól áll rajta a fény.
*Este: Roham a Karmelita ellen, mert hirtelen irritálni kezdi az a luxus, aminek az asztalához korábban még protekcióval akart odaülni.
"Kedves titkárnő, legyen szíves közelebb tenni Mészáros úrhoz, különben kénytelen leszek népvezérnek állni és visszakérni a tíz százalékot!"
 

Kenyér helyett cirkusz (és drágább benzin)

 
A minapi performansz nem más, mint egy digitális dopamin-löket a rajongóknak. Amikor a politikai tartalom elfogy, jön a habverés és a médiacirkusz. Hősünk úgy dirigál a várszínház színpadán, mintha az utolsó vacsorát rendezné, de a végén csak a számla marad.
 
A Tisza-szavazók pedig lassan rájöhetnek, hogy a nagy felszabadítási lázban nemcsak a 480-as benzinnek inthetnek búcsút, de még az 595-ösnek is. Sebaj, legalább a videók minősége 4K-s marad, és a Hilton teraszáról nézve a távolból minden magyar sorsa sokkal fancybbnek tűnik, különösen, ha láthatják minden nap a cicafiút.
 
Mert ne feledjük: a forradalom akkor az igazi, ha van hozzá megfelelő háttérvilágítás és egy jó póz a Facebookra!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...