Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 946.

 

Nemzetünk legnagyobb exportcikke: az önmagát ünneplő ember

 
 

 
Régen az ember még szerényen élt. Ha büszke volt magára, maximum megigazította a bajuszát a tükör előtt, aztán csendben ment tovább kapálni. Mára viszont fejlődtünk. A modern politikus már nem várja meg, hogy a történelem ítéljen róla, hiszen ő maga a történelem, a narrátor és a díszvendég egyszerre.
 
Felkerül egy huszonnyolc másodperces videó, amelyben valaki saját magának kíván kellemes hétvégét.
 
És miért is ne? Ha az ember egész héten saját magát hallgatja, előbb-utóbb kialakul egy egészséges rajongói viszony önmagával. Ez tulajdonképpen egy belső fan club, csak tagsági díj helyett algoritmus dolgozik.
 
A videó különösen szép dramaturgiával működik. Öt snittben ő ünnepli magát, a többiben mások ünneplik őt. Mint egy politikai turmixgépben összekevert születésnap és személyi kultusz. Már csak lassított galambfelröppenés hiányzott, meg valami monumentális zene, amitől az ember kedvet kap állva tapsolni a nappaliban.
 
Persze sokan felháborodnak ezen, de teljesen igazságtalanul. Miért lenne baj az önünneplés? Ebben az országban mindenki saját maga marketingese, PR-osa és kommentelője lett. Van, aki a reggeli kávéját fotózza három hashtaggel, más meg saját magát tölti fel nemzeti eseményként. Mindenki abból főz, ami van.
 
A történelem nagy alakjai legalább építettek maguknak szobrot. Ma már elég egy ring light és egy stabil mobilinternet. Kim Dzsongun rakétát lő fel, Ceaușescu stadionban tapsoltatott, nálunk meg elég huszonnyolc másodperc és egy jól elkapott profilkép. Halad a technika. A diktatúrák régen drágák voltak, ma már előfizetéses csomagban jönnek.
 
És valljuk be, van valami megható abban, amikor valaki ennyire hisz önmagában. Mint egy emberi motivational quote, csak háttérben hegedű helyett Facebook-értesítésekkel.
 
Lehet kinevetni, lehet bosszankodni, de a XXI. század végső politikai terméke megszületett: a saját magát influenszerként fogyasztó vezető.
 
A nép pedig nézi. Like-ol. Kommentel. És csendben reméli, hogy egyszer róla is készül majd egy videó, ahol legalább három snitt erejéig ő ünnepelheti saját magát.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...