Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 203.

Kánikula és Kormányfóbia – avagy amikor az agy is szabadságra megy


 

Valami történik az ismerőseimmel. A hőség nemcsak az aszfalton olvasztja meg a cipőt, hanem az agysejteken is átrohan, mint egy vadászpilóta a parlament felett. Beütött a kánikulával súlyosbított Orbán-fóbia – és ez bizony komolyabb, mint bármelyik UV-sugárzás.
 
Egyikük a napernyő alatt ülve, három jégkockás limonádé után is képes volt azt állítani, hogy „az egész hőség is a kormány hibája, mert ha akarnák, mesterséges felhőkkel megoldhatnák!” A másik szerint „a klímaváltozás is csak egy orbáni fedősztori, hogy ellopják a hűvöst a néptől”. A harmadik már a fagyit sem hajlandó elnyalni, mert a fagyizó „túl közel van egy fideszes önkormányzathoz”.
 
Az érvek egyre kreatívabbak, és ugyanaz a három panel köszön vissza minden posztban, csak más színű háttérrel:
 
„Orbán miatt meleg van.”
„Orbán miatt nincs melegvíz.”
„Orbán miatt árad a melegség az utakon”
 
A hőgutás politikai kommentek alatt már nem lehet eldönteni, ki akar rendszert váltani, és ki csak fagyit. Aki kimegy tüntetni, azt az UVB sugárzás viszi haza mentővel, de legalább hősnek érzi magát, mert „dacol a rezsihisztériával”és a "pridefóbiával".
 
Egy dolog biztos: ez már nem egyszerű véleménykülönbség. Ez már klíma-fundamentumokon nyugvó pszichopolitikai identitáskrízis.
 
Úgy tűnik, amíg nem jön egy zápor vagy legalább egy választás, marad a sztereotíp dühkitörés, a naptej-ízű politikai filozófia és az a megdönthetetlen tény, hogy „mindenről Orbán tehet, még ha csak simán meleg van, akkor is.”
 
Addig is: kortyolj vizet, görgess lefelé, és próbálj nem belegondolni, mi lesz, ha egyszer tényleg elromlik valami.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...