Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 243.

 Forgalomcsillapítás, a jövő városépítészeti csodafegyvere

 


A belváros újra fellélegezhet! Végre nem zavarják többé a mocskos autók az éjszakai európai értékrenddel átitatott, méltóságteljes hajnali ordibálást, az aszfalton végighányt gasztrokultúrát, a közterületi páros szaporodási kísérleteket vagy a spontán karaoke-esteket a szökőkút vizében.
 
Az autók ugyanis veszélyesek. Lassítanak a buliturizmus szabad áramlásán. Elzárják az utat a „minőségi” turisták elől, akiknek életcélja, hogy egyszerre legyenek részegen felsőtestmeztelenek, és próbálják ki, hogy milyen érzés poharat törni egy műemlékhez csapkodva, miközben mögöttük versenyt okádnak a többiek.
 
Napközben persze más a helyzet – akkor még csak a normális turisták vannak jelen, ők elférnének az autók mellett is. Nézelődnek, kávézgatnak, nem hánynak bokorra. De hát ők csak járulékos veszteségek a Nagy Turizmuscsillapítási Csata során, jelentéktelennek is mondhatók.
 
A valódi cél: tér a csürhének! Aki hajnalban négykézláb közlekedik, annak jár a járda!
 
És mikor a lakók azt kérdik, hogy hová tűnt a közrend, a válasz mindig ugyanaz:
A csillapítás működik. A forgalom megszűnt. Csak a rendetlenség maradt. De az pénzt hoz. Mi a baj?
 
Ám legalább nem áll meg a közlekedés. Csak más lett a jármű: talicskán tolják haza a barátot, aki megevett egy „craft” hot-dogot, majd fényesítette vele a járdaszegélyt, hajánál fogva húzzák a lányt, de legalább nem fullad meg a saját mocskától. 
 
Mert ne feledjük:
 
A város élhetősége nem az ott élőknek jár. Hanem azoknak, akik jönnek, hogy felejtsenek, majd hazamennek. De a lényeg, hogy felejtsenek.
Mindent. Főleg a jómodort.
(P.s.: a képen a normális turisták láthatók. Azért vannak kevesen.)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk