A Messiás víziója, avagy egy hitetlen naplója
Én tényleg nem akarok beleszólni a Szent Vízióba, amit a Kékszemű Vezető urunk januárban lehozott az égből (alias Facebookról), de most már egy kérdés mocorog bennem, mint cetliben a szú: mégis hogyan lett volna áprilisi választás, ha július közepén még mindig a "keressük a jelölteket" fázisban toporgunk?
Komolyan kérdezem: ez egy új politikai technológia? "Előbb választást hirdetünk, aztán megnézzük, van-e kivel indulni?" Valószínűleg. Mert nálunk már a kampány is fordítva van bedugva az aljzatba.
A párt maga olyan, mint egy egészségvédő cuccokat áruló hálózat konferenciája és egy MLM-szeánsz szerelemgyereke:
– tagság nincs,
– program nincs,
– szakember nincs,
– viszont van egy ember, aki minden reggel megmondja, mit kéne gondolni.
És ha nagyon figyelünk, még egy füstgépes TikTok-videó is érkezik hozzá.
A miniszterelnök-jelölt valahol egy hajvágás és egy újabb kamerába nézős népnevelés között keresgéli az "egyéni jelölteket", miközben a háttérben csillog a semmi.
A sajtó meg?
Olyan áhítattal számol be róla, mintha egy politikai megváltó helyett Jézus és Steve Jobs közös gyereke tért volna vissza a Földre.
És az egészből még mindig csak annyi látszik, hogy ez egy egyszemélyes startup, amihez politikai tartalom helyett kizárólag merch van: like-olható frázisok, mémesíthető pózok, és egy végtelenített livestream a megváltásról.
Közben a jó nép ül az üres pártkongresszuson, ahová a pénzen vett ázsiai követők és hívek nem jutottak el, szoronganak az ülésen, mint mint egy rosszul szervezett rozsdamentes fazekakat kínáló konferencián, ahol a termék már nincs, de a marketing még harsog.
A történelem legnagyobb politikai pilótajátéka pereg a szemünk előtt – és mi vagy bámuljuk, vagy csendben lájkoljuk.
Mert valahogy mindenki benne van a dologban, amelyből az értelem már régen kiveszett.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése