Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 241.

 A magyar közbeszéd két totemállata – a libsi meg a náci

 


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, ahol a gondolkodás olyan volt, mint a párosujjú patás: két lábon állt. Az egyik lábon a libsi, a másikon a náci. Aki nem volt az egyik, az biztosan a másik. Középút? Az valami gyanús nyugati b*z*lmány.
 
A „libsi” az, aki szerint az ember jogai szentek, amíg nem mondasz valamit, ami nem trendi és nem azonos az övével. A „náci” pedig az, aki szerint régen minden jobb volt – különösen 1942-ben. És persze mindkettő szerint a másik a veszedelmes, a hazaáruló, a gyerekeket evő troll.
 
E két szó közé szorult a magyar közélet, mint parizer a száraz zsemle közé: szomorúan, féloldalasan, elcsúszva. Árnyalatok? Az valami szivárványos provokáció! Egyéni vélemény? Ne viccelj, az csak addig létezhet, amíg be nem szorítanak vele a két doboz egyikébe.
 
Ha azt mondod, hogy nem tetszik a kormány, libsi vagy. Ha azt mondod, hogy a Pride túl hangos, náci vagy. Ha meg azt mondod, hogy kösz, te inkább csöndben figyelnél – akkor is libsi vagy, csak rejtőzködő. Vagy náci, csak passzív-agresszív.
A legnagyobb tragédia? Az, hogy ma már senki sem akar ember lenni. Mindenki csak címke, címkegyűjtő vagy címkeosztó. És ha netán valaki próbálná megkérdezni, hogy „nem lehetne egyszerűen csak… beszélgetni?” – hát az biztos, hogy a legsúlyosabb mind közül: áruló.
 
Úgyhogy, üdv a klubban! Válassz oldalt, ragaszd fel a jelvényt, és készülj: holnap te jössz sorra a máglyán. Vagy a szivárványkocsi tetején.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk