Közlekedés magyar módra
Drága asszonykám, ne melegítsd az vacsorát – hacsak nem svájci fondüt főztél, ami elvan a rezsón akár reggelig is. Én ismételten késve érkezem, de nem azért, mert lustálkodtam volna: csak éppen nem sikerült kikerülnöm a menetrendszerűen érkező balesetet, ami – minő meglepetés – pont az én útvonalamat keresztezte. Mintha a sors Google Mapsen követne, és direkt szervezne velem szembe egy-egy furgon+kamion találkozót, teljes pályás lezárással, mentőhelikopterrel.
Most már rutinosan a leállósávban közlekedem, mint valami autós exkluzív klub tagja – balra mentő, jobbra rendőr, középen simán a 2 sávnyi üres aszfalt. Tisztára, mint egy színpad, ahol előadás nincs, csak dudálás.
És ne mondd, hogy menjek mellékúton. Ott a 30-as tábla díszeleg, de még azt is csak lépésben lehet megközelíteni, mert az útburkolat inkább emlékeztet egy rosszul varrt steppelt takaróra, mint bármire, amit gumikerekek alá terveztek. Helyenként már csak a kátyúk tartják össze az utat – olyan sűrűn vannak, hogy ha elég gyorsan mész, bele lehet komponálni egy kis Beethoven-szonátát a lengéscsillapítóval.
Én már csak abban bízom, hogy egyszer majd nem az úton haladunk, hanem fölötte, drónnal vagy imaerővel, vagy akármivel. De addig is: ne melegítsd azt a vacsorát, kedvesem, inkább fagyaszd le. Hétvégére talán hazaérek. Ha nem jön szembe egy útépítéses konvoj, vagy egy vakond, akit alvállalkozóként szerződtetett az állam az aszfaltozáshoz.
Addig is: puszi, és üdv a dugóból! 
Megjegyzések
Megjegyzés küldése