Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 254.

 „Hogyan ne maradjak le a részletfizetésről” – a modern dráma, amit mindenki néz, de senki nem akar főszereplő lenni

 


 

Képzeld el Kovács Pistát, a hétköznapi hőst, aki reggelente úgy kel fel, mintha egy Oscar-díjas dráma főszereplője lenne: a telefonja csipog, villog, harsog – „Részletfizetés esedékes!” . És máris kezdődhet az izgalmas epizód.
 
Az első jelenetben Pista ügyesen manőverezik a lakáshitel, a két autó részlete és az iPhone- ok (fejenklént egy, összesen 4) törlesztői között, miközben a fejében már készül a nyaralós Instagram-poszt – persze csak az után, hogy letörölte a „nem tudom, hogyan fizetem be” SMS-eket, amiket az asszonnyal akart megosztani.
 
De nem kockáztat egy újabb családi veszekedést, hiszen jövőre is menni kell nyaralni.
 
A következő fordulatban a Provident érkezik, mint a váratlan vendég, aki soha nem kopogtat, csak betör, és újabb, „kicsit magasabb” részletet javasol. Pista könnyed mozdulattal lemond egy csésze kávéról, az ebédjét sem a futárral rendeli, jó a sarki hentes is, hiszen a túlélés művészete az apró lemondásokban rejlik.
 
Egy különleges epizód: az autó szervizben, a pénztárca pedig üresen sír. Pista mégis mosolyog, mert közben a Facebookon dőlnek a lájkok a „horvát tengerparti chill” képekre, amiket természetesen Provident hitelből finanszírozott, de ezt senki nem tudja, és nem is kell. Majd valahogy kigazdálkodja a törlesztőt.
 
Végül a dráma tetőpontja: sikerült befizetni a részletet, még ha csak az utolsó pillanatban is, de a következő epizód már ott vár, újabb fordulattal. Pista megkönnyebbülten sóhajt, majd leül a kanapéra, hogy megtervezze a következő nyaralást – mert az élet megy tovább, a részletek meg fizetődnek… vagy legalábbis próbálják.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...