Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 235.

Magyar Péter, a mindenhez is értő polihisztor

 


 

Magyar Péter nem csupán jogász. Ugyan, az csak a fedősztori. Valójában ő az univerzum többcélú svájcibicskája, akit a Teremtő is Ctrl+C–Ctrl+V kombinációval másolt be minden létező és még csak elképzelt szakmába is.
 
Egyik nap még gyermekvédelmi szakértőként könnyezett élő adásban a bántalmazott kicsikért, másnap viszont elfelejtette, hogy a sajátjai végignézték, ahogy ő bántalmazza anyjukat. De hát senki sem tökéletes, főleg nem a gyerekek, akiknek az a dolguk, hogy ott legyenek, és megfeleljenek, ha apuci politikai karrierje megkívánja.
 
Aztán ott a gazdaság. Azt is keni-vágja, legalábbis amikor bennfentes információval a zsebében üzletel, mert hát a profit az profit – még akkor is, ha etikailag csak annyira tiszta, mint a MÁV mosdó csúcsidőben.
 
A minap viszont új szerepben tündökölt: légiközlekedési szakértőként osztja az észt, mintha minimum ő irányította volna az összes repülőgépet 2006 óta. Olyan magabiztossággal nyilatkozik a légiirányítók munkájáról, hogy a radarpult is lehajtja a fejét, ha megszólal.
 
De mindenki tudja, hogy igazi szerelme a MÁV. Az ő kis gumikacsája, amit akkor nyomogat, amikor épp nincs új célpontja vagy nem tiltottak be éppen valamit, ami miatt drámai TikTok-videókat lehetne gyártani. A mozdony füttye az ő forradalmi kürtje, a vonatkésés pedig személyes sértés, amit csak egy új pártszlogenekkel és még újabb posztokkal tud feldolgozni.
 
És amikor már tényleg nincs mit szakérteni, akkor sem áll le. Egyszerűen kitalál egy új problémát – vagy egy új személyiséget. Bármit, csak dübörögjön a közösségi média.
 
Mert Magyar Péter nem jogász. Ő minden. Ő mindenki. A OneMan. És mindig is igaza van.
 
Kivéve, ha nem. De az majd egy másik élő videóban lesz megmagyarázva. Vagy leginkább soha.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...