Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 279.

Kátyúfalu: Az Európai Útmodell

 
 

 
Valahol a térképen, de inkább csak a Google-hibák között található egy kedves, apró magyar falu, nevezzük most egyszerűen így: Kátyúfalva. Ez a település olyan hely, ahol az utazás nem közlekedés, hanem extrém sport. A főutcán ugyanis több a kátyú, mint a polgármesteri ígéret – ami nagy szó, mert a választás óta legalább hatszor mondta, hogy „idén már tényleg rendbe rakjuk”. És választás még csak alig egy éve volt.
 
Az aszfalt itt csak emlék. Olyan régi idők foszlánya, mint a jóízű, politikamentes falunap. A forgalom pedig nem halad, hanem balettozik. Jobbról teherautó parkol úgy, hogy félig a kanyarban van, balról egy nyugdíjas bácsi azóta áll az autójával, mióta megszűnt a Buga Jóska-buszjárat. Pedig az se ma volt. Így aztán a sáv – az a híres egyetlen, az út kellős közepén, fele jobbról, fele balról – szűk, göröngyös, és a helyiek szerint „ide már csak a kecske fér el, de az is csak térdelve”.
 
Na, de ne panaszkodjunk! Mert Kátyúfalván bizony van európai szintű fejlesztés is. A falu legnagyobb büszkesége: az uniós pénzből felfestett kerékpársáv. 
Méghozzá sárgával! Mert a faluvezetés tudja, mi a stílus. A bringasáv szigorúan követi a járdán szintén szép számban elhelyezkedő kátyúk vonalát, mint valami hullámvasút, és egyes szakaszokon szó szerint eltűnik egy-egy parkoló Zastava alatt. De a lényeg: megvan! Elkészült! Műszakilag tehát Kátyúfalva megfelel a 21. századnak. Legalábbis a térképen. Street View-ra már inkább nem megy ki senki.
A közlekedők szlalomban haladnak, mint egy olcsó francia vígjátékban, és néha integetnek egymásnak: nem barátságból, csak jelezve, hogy „ha te jössz, én beleállok a bokorba”. A biciklisek pedig hősként küzdenek. Egyikük azt mondta: "Ez már nem is sáv, hanem zarándokút. Csak a biciklivel nem Jeruzsálembe jutsz, hanem a gumishoz. Ő legalább jól keres."
 
Ám ne aggódjunk, a falu fejlődik. Jövőre új pályázat jön, állítólag le is betonozzák a biciklisáv egyik végét. Addig marad a kátyúturizmus, ami legalább ingyen van. Már ha túléli az ember az első kanyart.
 
Vége. Vagy inkább: gödre. Isten hozott Galgamácsán!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...