Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 228.

A Filterpárt felemelkedése – vagyis posztolj, tehát vagy 

 

szatirikus szösszenet a közélet új valóságáról

 

 
 
Történt egyszer, hogy a politikai paletta egy váratlan, de annál szebben kiretusált szeglettel bővült: megalakult a Manökenpárt, amit a nép már csak Filterpártként emlegetett. Ideológiai alapjai? Sminkpaletta és Instagram-filter. Programja? 
 
#ÉnVagyokAValtozas. Jelszava? „Nem az számít, mit mondasz – hanem hogy milyen fényben és milyen szögből.”
 
A párt szóvivője, a korábban bikiniszezon-expertként ismert Fruzsi InstaQueen, első sajtótájékoztatóján kijelentette: 
 
„Mi nem ígérgetünk! Mi posztolunk. Mert a valóság relatív, de a szívecskék száma objektív igazság.”
 
A Filterpárt tagjai kizárólag 45 fokos szögből, softfényben kommunikálnak, és minden bejelentést előre egyeztetnek a stylisttal és az algoritmussal. A választási kampányukat egyetlen dolog hajtja: #TöbbLájkTöbbMandátum. Aki képes egy poszt alatt átlépni a tízezer szívecskét, az automatikusan frakcióvezető.
 
Az elvek? Hát azok is voltak valahol a backstage-ben, de nem voltak túl fotogének.
 
A tudás? Maximum annyi, hogy hány hashtag fér el egy sztoriban.
 
A vitakultúra? „Te csúnya vagy, büdös a szád, és kevés követőd van.” – ez már egy éles politikai támadásnak számít.
 
A Filterpárt legnépszerűbb politikusa, egykori reality-szereplőből lett „államférfi”, PrideAron97 például így fogalmazott:
 
„Az a baj az ellenzékkel, hogy nincs rendes világításuk. A mi igazságunkat viszont megvilágítja a ring light!”
 
Természetesen a parlamentbe is új szelek fújtak be. A hagyományos viták helyett most már influenszerduttek zajlanak, ahol nem törvényeket hoznak, hanem szponzorációs szerződéseket, a pulpituson állva nem felszólalnak, hanem live-oznak, és a legfőbb politikai érték már nem az igazság, hanem a viralitás.
És ha valaki kritikát mer megfogalmazni? Nos, őt gyorsan letiltják – és a demokrácia működik tovább, csak szebben szűrve.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...