Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 216.

Karácsony, a füstös semmittevés szimbóluma - avagy Megérkezett a Főméh 🐝🌻

 

 
Budapest új jelképévé vált a méhlegelők atyaúristene, aki most személyesen is belebújt a szerepébe. Íme, Karigeri, a zümmögés főpolgármestere, a pollenpolitika nagykövete, a napraforgómentés first lady-je!
 
A kép tanúsága szerint:
 
– a méhlegelőket immár személyesen porozza be,
– a közlekedési dugókat virágporral oldaná fel,
– és ha már angolul nem tud tárgyalni, legalább zümmögni tud folyékonyan.
 
Merthogy ő, a FŐváros FŐtótumfaktuma FŐleg
 
👠 Magassarkúban harcol a klímaváltozás ellen,
🌻 napraforgóval küzd a közpénzek elszáradása ellen,
🐝 és csíkos dresszben demonstrálja: a tehetetlenségnek is van jelmeze.
 
A városháza következő ülésére már csak kaptárból jelentkezik be, a Google Fordító pedig méhről-angolra üzemmódban segíti majd a nemzetközi kommunikációt.
 
Ha kimondjuk a nevét, három dolog villan be azonnal: méhlegelő, Pride, csőd. Mintha egy alternatív társasjáték mezőin lépkednénk, ahol a cél nem a győzelem, hanem a teljes tehetetlenség elérése.
 
Munkássága? Olyan, mint egy üres Word-dokumentum: ránézel, és csak egy villogó kurzor mocorog, más nem. Aztán néha, amikor ráül a macska a billentyűzetre, akkor megjelenik egy csomó betű a lapon, de hiába verődnek falkába, értelme nem sok van. A budapesti közlekedés szervezőjeként úgy irányít, hogy jogosítványa nincs – igaz, próbálkozott, de a KRESZ valamiért nem Pride-kompatibilis. Az angol nyelvvizsga pedig valószínűleg diszkriminálja a halogatás bajnokait, így azt is sikerült többszörösen nem letennie.
 
Egy európai főváros vezetőjeként nem tud angolul? Nem baj, majd méhzümmögés-nyelven kommunikál a külföldi delegációkkal, hiszen úgyis zöld ügyekben utazik – vagy legalábbis zöldségekben. És sok helyen bőven elég, ha felvesz a csíkos fölé és szivárványos mezt.
 
De hát mit is várunk egy olyan embertől, aki biciklire akarja ültetni az egész várost, miközben ő maga a politikai közlekedés zsákutcájában parkol, index nélkül.
 
Ennek a városnak csak ennyi jutott.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...