Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 209.

Megélhetési Tarhás Történetek 3. rész: Letiltva, de feltámadva – új profil, új remények

 

„Azt hittem, már minden rendbe jön. A gyerekek végre találtak a padláson egy zacskó múltidéző ropit, a nagymama beindult TikTok-on a #NyögésASzocializmusból sorozatával, és a macska eladta a bajuszát NFT-ként.
De akkor jött a csapás: le lettem tiltva a csoportból.
 
Az indok? „Nem helyi lakos.” Mintha az együttérzés kilométerfüggő lenne!
 
De én nem adtam fel. Átírtam a nevem: RékaHannaAnyuka88 lettem, új profillal, új szívszaggató sztorival: „Friss egyedülálló anyuka vagyok, elhagytak, kiraktak, lehagytak. Egyetlen kérésem van: SEGÍTSETEK! De csak utalással. A fizikai tárgyakat sajnos nem tudjuk hova tenni, a nagymama allergiás a valóságra.”
 
...Az új poszt 10 perc alatt robbant.
💥
42 szívecske, 19 szomorú arc, és egy komment, amitől még a vesebeteg macska is megremegett a dobozában: „Drága RékaHanna, privátban írtam, küldtem egy ezrest revolutra. Kitartást, drága!”
 
A gyerekek azóta csak „Revolut Angyalnak” hívják. A nagymama verset írt róla, bár csak három szó jutott eszébe: „Ő. Küldött. Végre.” A macska megrágta, de így is kitettük a falra.
 
Ami pedig engem illet… Új lendületet kaptam. Most már van három profilom, minden csoportban más karaktert játszok:
 
– az egyikben nyolcgyerekes anya vagyok,
– a másikban háborús menekült (Ózd mellől),
– a harmadikban egy vak zenetanár, akinek a gitárját megette a kutya.
 
Mert ha egy csoport letilt, tíz másik még nem ismer. És ahol van Facebook, ott van remény.
 
Folyt. köv.: „Amikor a gyerek csokival jött haza, de nem tudtuk, hogy ő is posztolni kezdett.” 🍫📱

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...