Évszakfüggő Szenvedés – avagy a 12 hónapos hiszti körforgása
Aztán jön a nyár. Na nem ám csak úgy óvatosan, hanem rendesen, ahogy azt a meteorológus megírta, és ahogy amúgy rendesen, minden évben szokott. A nap kisüt, a hőmérő mutatója 30-ra mászik, sőt - micsoda óborzalom! - még efölé is, és ez az ember, aki alig három hónapja még a kandallóba akarta elégetni a naptárat, mert nem rohannak a napok elég gyorsan elfelé a hidegtől, most verejtékező homlokkal posztolja: „Ez már nem is nyár, ez pokol! Miért nincs sehol egy rendes árnyék?”
Nem elég neki a napernyő, a klíma, a ventilátor meg a kacsás legyező. Ő a levegőt követeli vissza – úgy, mint télen a magasabb hőmérsékletet. Mert a magyar nyár igazságtalan: túl meleg. De a tél is, az túl hideg. És az ősz? Az depressziós. A tavasz? Pollenes. Ez az ország a #mindenszarizmus Mekkája.
Neki igazából csak a 22 fokos szobahőmérséklet az otthona. Ott él, ott panaszkodik, ott sírja vissza a telet nyáron, a nyarat télen, és gyűlöli a klímát – mert „az is csak megfázást okoz”.
És mikor végre jön egy tökéletes, kellemes, szellős nap, akkor sem örül. Már nem tud. Mert „úgyis jön a front”. És jön is. De nem az időjárásé, hanem az idegösszeomlásé.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése