Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 210.

Évszakfüggő Szenvedés – avagy a 12 hónapos hiszti körforgása


Van egy különleges emberfajta. Télen a forralt bort is termoszban viszi a vécére, mert hát „ez már nem is tél, hanem maga a megtestesült orosz front!”. Plusz öt fokban már eltemeti magát a Facebookon, és egyenesen követeli a tavaszt, mintha személyes sérelem érte volna, hogy januárban még nincs eper.
 
Aztán jön a nyár. Na nem ám csak úgy óvatosan, hanem rendesen, ahogy azt a meteorológus megírta, és ahogy amúgy rendesen, minden évben szokott. A nap kisüt, a hőmérő mutatója 30-ra mászik, sőt - micsoda óborzalom! - még efölé is, és ez az ember, aki alig három hónapja még a kandallóba akarta elégetni a naptárat, mert nem rohannak a napok elég gyorsan elfelé a hidegtől, most verejtékező homlokkal posztolja: „Ez már nem is nyár, ez pokol! Miért nincs sehol egy rendes árnyék?”
 
Nem elég neki a napernyő, a klíma, a ventilátor meg a kacsás legyező. Ő a levegőt követeli vissza – úgy, mint télen a magasabb hőmérsékletet. Mert a magyar nyár igazságtalan: túl meleg. De a tél is, az túl hideg. És az ősz? Az depressziós. A tavasz? Pollenes. Ez az ország a #mindenszarizmus Mekkája.
Neki igazából csak a 22 fokos szobahőmérséklet az otthona. Ott él, ott panaszkodik, ott sírja vissza a telet nyáron, a nyarat télen, és gyűlöli a klímát – mert „az is csak megfázást okoz”.
 
És mikor végre jön egy tökéletes, kellemes, szellős nap, akkor sem örül. Már nem tud. Mert „úgyis jön a front”. És jön is. De nem az időjárásé, hanem az idegösszeomlásé.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk