Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 293.



Volt egyszer egy férfi. Kezdhetnénk úgy is, hogy „egyszer volt, hol nem volt”, de sajnos volt. Nagyon is. Sőt, van.
 
Ez a férfi, nevezzük mondjuk Petinek – de nyugodtan behelyettesíthető bármelyik napraforgóval, aki mindig a legfényesebb politikai napra fordul –, csak kicsiben kezdte. Először a saját feleségét lopta meg. Nem sokat vett el tőle, csak úgy diszkréten: jövőt, bizalmat, álmokat. Tudod, csupa olyan dolgot, ami neki nem volt fontos, mert nem ért nagy pénzt. De csakazértis....
 
Aztán jöttek a gyerekek. Nem verte őket, csak hát… elvette tőlük az illúziót, hogy az apjuk valaha is példaképük lehetne.
 
Majd átnyergelt nagyobb vadakra: bennfentes információkra, gyanús szerződésekre, közpénzre, amit ő „csak okosan fektetett be” , mert miért ne, hiszen neki jár.
 
És amikor egy másik férfi – mondjuk egy hangosabb, nála frissebb erkölcsi kompaszt lengető illető – túl közel ment hozzá egy telefonnal, Peti "véletlenül" elvette tőle a mobilt, és "véletlenül" beleejtette a Dunába. Rossz mozdulat volt. A víz is túl közel volt. Meg a bizonyíték is.
 
De most! Most Peti felébredt. Megvilágosodott, mint egy túlhevített szolárium.
 
Hisztizik, toporzékol, és azt üvölti a mikrofonban a OneMan Show keretében, két karkötő eladása előtt:
– Elég a lopásból!
– Számoltassunk el mindenkit!
– Tűnjön el a korrupció!
 
Mármint… mindenki másé. Az övé nem is volt igazi, az csak… 
vagyonátcsoportosítás egy szűkebb családi/baráti körön belül. Meg némi hazafias ügyintézés.
 
És miközben a Duna halkan csobogja vissza a titkait, Peti a mikrofonba ordítja a népnek, hogy ő mostantól a Tisztaság Lovagja. Fehér ingben, slimfit naciban, gyűrött erkölccsel, és egy kicsit túl jól fizetett tanácsadóval az árnyékában.
 
A tömeg tapsol. És ahogy ilyenkor lenni szokott, senki sem kérdezi meg:
– Peti, nem te vagy az, aki előbb ellopná az országot, mielőtt vissza akarnád adni nekünk az erkölcsöt és a hitet?

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk