Volt egyszer egy férfi. Kezdhetnénk úgy is, hogy „egyszer volt, hol nem volt”, de sajnos volt. Nagyon is. Sőt, van.
Ez a férfi, nevezzük mondjuk Petinek – de nyugodtan behelyettesíthető bármelyik napraforgóval, aki mindig a legfényesebb politikai napra fordul –, csak kicsiben kezdte. Először a saját feleségét lopta meg. Nem sokat vett el tőle, csak úgy diszkréten: jövőt, bizalmat, álmokat. Tudod, csupa olyan dolgot, ami neki nem volt fontos, mert nem ért nagy pénzt. De csakazértis....
Aztán jöttek a gyerekek. Nem verte őket, csak hát… elvette tőlük az illúziót, hogy az apjuk valaha is példaképük lehetne.
Majd átnyergelt nagyobb vadakra: bennfentes információkra, gyanús szerződésekre, közpénzre, amit ő „csak okosan fektetett be” , mert miért ne, hiszen neki jár.
És amikor egy másik férfi – mondjuk egy hangosabb, nála frissebb erkölcsi kompaszt lengető illető – túl közel ment hozzá egy telefonnal, Peti "véletlenül" elvette tőle a mobilt, és "véletlenül" beleejtette a Dunába. Rossz mozdulat volt. A víz is túl közel volt. Meg a bizonyíték is.
De most! Most Peti felébredt. Megvilágosodott, mint egy túlhevített szolárium.
Hisztizik, toporzékol, és azt üvölti a mikrofonban a OneMan Show keretében, két karkötő eladása előtt:
– Elég a lopásból!
– Számoltassunk el mindenkit!
– Tűnjön el a korrupció!
Mármint… mindenki másé. Az övé nem is volt igazi, az csak…
vagyonátcsoportosítás egy szűkebb családi/baráti körön belül. Meg némi hazafias ügyintézés.
És miközben a Duna halkan csobogja vissza a titkait, Peti a mikrofonba ordítja a népnek, hogy ő mostantól a Tisztaság Lovagja. Fehér ingben, slimfit naciban, gyűrött erkölccsel, és egy kicsit túl jól fizetett tanácsadóval az árnyékában.
A tömeg tapsol. És ahogy ilyenkor lenni szokott, senki sem kérdezi meg:
– Peti, nem te vagy az, aki előbb ellopná az országot, mielőtt vissza akarnád adni nekünk az erkölcsöt és a hitet?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése