Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 266.

Az ellenségem ellensége is az ellenségem

 

 

 
A politikai vitákban természetes, hogy vannak nézetkülönbségek. A demokrácia sava-borsa a párbeszéd, a vita, az eltérő álláspontok ütköztetése.
 
És akkor jön Magyar Péter, aki szerint az, aki nem ért vele egyet, minimum egy belső ellenség, egy gyíkember, aki egyenesen Moszkvából kapja a mikrochip-frissítést. És a fizetést. Nála a politikai ellenfél nem más, mint egy morális fertő – egyben személyes sértés, amelyet csak teljes karaktergyilkossággal lehet helyrehozni.
 
Mert ugye, ha valaki mást gondol, az ezer százalékosan téved. Vagy hülye. Vagy mindkettő. Az rossz ember. Egyből „a rendszer része”, „a NER szolgája”, „orbánista troll”, ha épp nem a "nagy leleplező oldalon" áll.
 
Mintha a demokrácia nem a vitára épülne, hanem a kommentháborúra és a filterekre.
 
Pedig milyen egyszerű lenne: ha valaki mást mond, csak... beszélgetni kellene vele. De hát ez túl mainstream. Magyaréknál az új norma a "vagy velünk vagy, vagy ellenünk".
 
Szóval üdv újra a törzsi Magyarországon – most éppen Tiszás zászló alatt, az MSZMP-MSZP-MZP-MP jegyében. Csak a tábor színe változott, a logika ugyanaz maradt: aki kérdez, az áruló. És ha ellenvéleményed van? Akkor te vagy a rendszer. A végére úgyis csak egy M marad.
 
De ne aggódj: majd a következő megváltó is megígéri, hogy ő más lesz. Aztán jól rád támad, ha ezt kételkedve fogadod. Persze szigorúan csak egy kommetben, mert ez nem az Ötkert, ahol ha bátorra ittad magad, még egy vad telefonhajítás is belefér az imázsba.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk