Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 310.

 Az ember, akinek a reflektor nem világít, csak vegetál – avagy Magyar Péter tragikomédiája


 

Volt egyszer egy ember, akit egy kegyelmi botrányból szült meg a magyar politika. Nem mintha magától nem akart volna megszületni, de így sokkal drámaibb volt: vér, könnyek, kegyelem és pedofília – Shakespeare is megirigyelte volna a kezdést. 
 
Születési helye: Facebook live. Apja: rendszerkritika. Anyja: személyes sérelem.
 
Ez az ember azóta is úgy járja az országot, mintha a saját valóságshow-ját forgatná. Árvíz? Kamera elő! Vihar? Mikrofont ide! Szent Péter halála? Hopp, bocsánat, csak a pápa volt. Gyermekotthon? Ó, hát ott a legjobb a fény, csillog a szem, jól mutat a smink. Parajd? Pózolni, de gyorsan! 
 
Neki ugyanis a katasztrófa nem tragédia – hanem színpad. És ha nincs elég szörnyűség a közelben, improvizál egyet. 
 
Műfaja: politikai stand-up, rendező: saját egója, statiszta: az ország.
 
Mert mit is ér a nap, ha nincs benne egy szelfi a romok előtt? Mi az az árvíz, ha nem díszlet egy újabb élő bejelentkezéshez? Ha egy napig nem szól róla a sajtó, megáll a vérkeringése. Kicsit meghal legbelül. A nézettség szünetében nincs levegő.
 
Jóízlés? Mértéktartás? Azok másik bolygón élnek, valahol az illem és az önismeret galaxisaiban. Ő viszont inkább Csernobilban vigyorogna beállított frizurával, vagy a Titanic orrán pózolna a jéghegynek háttal, miközben tiszás jelszavakkal szórja az ingyen mobilokat.
 
A NER-gyárban edzett test, a sértettség izmai feszülnek rajta. Mert ő nem csak rendszerkritikus. Ő a rendszer saját terméke, csak épp lejárt szavatossággal, és most próbálja magát újra csomagolni – lehetőleg aranyfóliába, fényképezőgépek kereszttüzében.
 
Kedves követők, rajongók, like-olók, szívecskézők! Azért nem árt, ha tudjátok, ti nem nézők vagytok – ti a díszletek - igaz, büdös és kellemetlen, de szükséges díszletek - vagytok egy beteg ember politikai pszichodrámájában. Aki most már nemcsak a hírekbe akar bekerülni, hanem a történelemkönyvekbe is – természetesen azzal a fotóval, ahol épp egy viharvert háztetőn pózol, háttérben a tűzoltókkal.
 
És ha egyszer tényleg véget ér ez a nagy nemzeti szelfiparádé, csak egy kérdés marad majd a levegőben: ki hozza el a vakut, ha egyszer kialszanak a fények?

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk