Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 337.

Közlemény

 
 

 
Nem azért írunk annyit Magyar Péterről, mert olyan izgalmas, hogy még a Netflix is sorozatot forgatna róla. Nem, dehogy. Hanem mert egyszerűen túl jó a műsor. 
 
Aki ennyire szórakoztatóan #GAZember, aki ennyit hibázik, hazudik, pózol, majd diadalmasan posztol, mintha mindez dicsőség lenne, az olyan ritka, mint a hóesés augusztusban.
 
És persze ott van a rajongótábor is. Az a szívmelengetően szánalmas, szektás kis csapat, akik minden posztot áhítattal lájkolnak, minden melléfogást „mestertervként” magyaráznak, és ha Péter holnap bejelentené, hogy a Holdra költözik, már szerveznék is a buszokat. Ők azok, akik még akkor is tapsolnak, ha a szent messiásuk az orrára esik – sőt, kifejtik, hogy ez valójában a gravitáció elleni tiltakozás része volt.
 
Néha úgy érzem, ha eltűnne a politikai süllyesztőben, mindannyian szegényebbek lennénk – mármint röhögésben. Akkor talán kénytelenek lennénk jegyet venni a cirkuszba, a kabaréba vagy valamely másodosztályú stand-upos műsorára, hogy lássunk hasonló attrakciót: ügyetlen kötéltáncost, aki még a kötélre se tud felmenni, vagy zsonglőrt, aki minden labdát a közönségbe dobál.
 
Szóval, Péter, csak így tovább. Ne hagyd abba. Mert bár a politika nélkül lehet élni, a politikai bohózat nélkül… hát, az már komoly lemondás lenne.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...
Megjegyzés küldése
További információk