Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 376.

Augusztus 20. – A Rakéták Ünnepe - avagy sírni mindig van ok


 

Megint itt van az államalapítás ünnepe, és mi történik? TŰZIJÁTÉK!
 
Gyönyörű, látványos, technológiai bravúr, egy ország lélegzet-visszafojtva nézi – és mégis… már júliusban beindul a suttogó kommentfront:
 
  • „Az EU legcsóróbb országa rendezi a legnagyobb tűzijátékot.”
  • „Döglenek a városi betondzsungelben őshonos madarak!”
  • "Jaj lesz a szívbeteg nagymamának!"
  • „Én inkább kórházat kérnék, nem rakétát.”
  • „Miért nem fényfestés? Miért nem kenyérosztás? Miért nem minden egyszerre?”
Mert tudjátok, semmi sem elég jó. Ha nem lenne tűzijáték:
  • „Bezzeg régen voltak még normális ünnepek!”
  • Ha csak fényfestés lenne:
  • „Lerágott csont, tavaly is ezt vetítették.” 
Ha meg kenyér járna minden családnak:
  • „Nem bio? Nem kovászos? Nem vegángluténmentes?”
 
Kedves Kommentelő!
 
Te, aki az Adrián koktélozva a parton vered a klaviatúrát, vagy épp a Balaton partján fotózod a sárgára sült lángost (persze #drágaminden hashtaggel): te pontosan mit szeretnél? Egy világbajnok ünnepséget nulla forintból, madárkímélő, nagymamakímélő és autista-kompatibilis, csendes, de közvetített formában, lehetőleg egyéni igényre szabva?
 
  • A tűzijáték rossz. A hiánya is rossz.
  • Az adó magas. A szolgáltatás kevés.
  • A politika szemét. Az ellenzék ügyetlen.
  • A kormány lop. Mindenki IS lop.
  • A kenyered száraz. A cirkusz túl hangos.
 
A végén már azt is sajnálni fogod, hogy egyáltalán ünneplünk.
 
Kedves panaszkodó polgár, te inkább egy drónshow-t sem nézel meg, csak ha OLED-re optimalizálva streamelik és utána kommentelheted, hogy mennyire gagyi a CGI.
 
Talán inkább tegyük át augusztus 20-át novemberre? Akkor amúgy is minden sötét és depresszív – illene a nemzeti hangulathoz.
 
Javasolt kampányszlogen mindehhez:
„Mi már az ünnepen is összeveszünk – mert magyarok vagyunk!”

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...