Na, végre véget ért a Sziget Fesztivál, így már végre azok is alhatnak, akik öt kerülettel odébb eddig kénytelenek voltak minden basszust, gitárszólót és holland techno-dübörgést kristálytisztán élvezni – akarom mondani, hallgatni.
Még szerencse, hogy a fesztivál hivatalos kommunikációja szerint nem hangos, nem fényes, és pláne nem zavarja az élővilágot. Se a városban őshonos hatalmas madárpopulációt, sem a szívbeteg nagymamákat, sem pedig a sok autista gyermeket. Hát persze. A szúnyogok is csak azért menekültek a Dunán át, mert túl sok volt a zenei képzés a számukra.
Napokon át nappal, éjjel, délben, hajnalban – mert a rock and rollnak nincs takarodó – harsogott a „nem hangos” Sziget, de legalább a környék lakói megtudhatták, milyen érzés lehet egy subwoofer belsejében lakni.
A fényszennyezés? Ugyan! Az a pár lézer, reflektor és pirotechnika csak barátságos esti fényjáték volt, amit még a Holdról is lehetett látni.
És a legszebb az egészben: akik napok óta leoltják, „boomerezik” és kioktatják azokat, akik meg mertek szólalni, hogy talán kicsit hangos volt - ismét, megint, újfent - a Sziget, mondván, „ez a város része, akinek nem tetszik, költözzön tanyára” – nos, pont ugyanezek a városlakók vinnyognak augusztus 20. miatt.
Hirtelen előkerül a „tűzijáték-hangos-zavaró” kártya, a „szegény őshonos madarak pánikban hullanak az égből” narratíva, és a „szívbeteg nagymamámnak egész este be kellett dugnia a fülét” dráma. Mert ugye a tíz napon át éjjel-nappal dübörgő basszus nem ártott a füleknek, a lelkeknek, meg a fauna teljes állományának – de az a félóra színes fény az égen, na az maga az apokalipszis.
Így aztán augusztus 20-ra mindenki átvedlik hirtelen Szigeten bulizó trendi másnaposból madárvédő, nagymamabarát, zajszennyezés-ellenes aktivistává.
Addig pedig nyugodt szívvel lehetett aludni a folyamatos techno-lullaby-ra, hiszen „nem hangos, csak te vagy túl érzékeny”.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése