Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 346.

FIKTÍV KAMPÁNYBESZÉD – MAGYAR PÉTER: A MEGVILÁGOSODÁS MENETE


 

Tisztelt Hazafiak! Hazafiasok! Hazátlanok, akik most hazát keresnek bennem!
 
Ma este nem egy politikus áll önök előtt. Nem, hölgyeim és uraim. Ma este önök előtt egy egykori rendszerember, egy saját múltjától szabadulni próbáló szent, egy egyszemélyes kinyilatkoztatás áll.
 
Én vagyok Magyar Péter, és már a nevem is bizonyíték: magyar vagyok. És Péter! Ez a kettő együtt nem lehet véletlen, hiszen Szent Pétert a Biblia szerint Jézus Kéfásnak, vagyis sziklának nevezte, és rá építette egyházát. Ez innentől számomra küldetés! 
 
Éveken át szolgáltam azt a rendszert, amit most minden erőmmel le akarok bontani. Tudom, mit gondolnak: „Miért nem szólt korábban?” Azért, mert akkor még nem volt ennyi követőm. De most! Most már van TikTok, Facebook, YouTube... most már érdemes szólni.
 
Nem vagyok politikus! Nem is leszek! Maximum miniszterelnök.
Működő demokráciát akarok – de úgy, hogy én mondjam meg, hogyan működjön. Olyan jogállamot, ahol senki nem áll a törvények felett – kivéve azt, aki egykor írta őket. Azaz én.
 
Nézzék el nekem a múltamat – de főleg ne kérdezzenek túl sokat róla. Mert a jövő fontosabb! És a jövő én vagyok. Magyar Péter! Akinek múltja csak annyi, amennyit bevall belőle. És közben énekeljük együtt hangosan, hogy "A múltat végképp eltörölni, rabszolgahad indulj velünk..."
 
Most azt mondják rám: "Populista!" Hát persze, hogy az vagyok! A népnek beszélek, a népért harcolok – és nem mellesleg a nép tetszéséért küzdök. Mert egy jó demokrácia alapja a like, a share, és a kommentszekció véleménye.
 
Nem ígérek csodát – csak hatalmat. Mert csodát tenni csak az tud, akinek hatalma van. És én már majdnem ott vagyok. Már csak egy kicsi kell. Tőletek.
Ezért mondom: higgyetek bennem úgy, ahogy én hiszek saját magamban! Mert ez az ország most tényleg bajban van, különösen úgy, ha én lettem az utolsó remény.
 
Köszönöm!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...