Közép-Európa első számú telefonba feledkezett megváltója, Magyar Péter, TheMan, Kenbaba, alias a MANöken, nagy tervekkel érkezett Erdélybe.
Azt hitte, elég egy pár drámai zenei aláfestéssel ellátott Facebook-videó, egy kis hazaárulózás, pár felkapott szlogen, és máris megtelik a rét lelkes határon túli magyarokkal, akiknek a szíve a TISZA-logóra dobban. Ehelyett csak a szél fújta a molinót, és néhány szekértábor-újságíró szorongott a kordon mögött, akik nem mertek hátrafordulni, mert akkor kiderült volna: mögöttük nincs senki.
A mikro-Tusványos, amit a csapat valamiért komolyan Trianon-kompenzációnak szánt, inkább egy kempingezéssel kombinált mikrovállalkozási tréningre hasonlított, csak épp mindenki a menekülési útvonalakat kereste kifele. A TheMan látványosan frusztrált lett, amikor kiderült, hogy a népszerűségi indexét nem lehet like-okból helyben átváltani valós tömegre. Hisztizett, veszekedett a stábjával, szidta az erdélyieket – természetesen halkan, csak a stáb fülének címezve –, majd pánikszerűen megtiltotta, hogy bármilyen kép vagy videó róla kikerüljön a nyilvánosság elé.
A rendezvény tehát úgy zajlott le, mintha meg sem történt volna – márpedig valahol ez lenne minden politikai karrier legkeservesebb végállomása: amikor még a bukást sem hajlandó dokumentálni a történelem.
A rendezvény „nyitott” volt – pontosabban annyira nyitott, hogy a 444 és a Partizán bejutott, minden más médium pedig rövid úton visszapattant a nincs-is-testőrökről. A helyi, független sajtó számára a TheMan csak annyit üzent volna, ha lehetett volna: „idegen ügynökök nem léphetnek be a valóságbuborékomba”.
Lényeg a lényeg: a képeken nem látszik tömeg – nem azért, mert rossz szögből készültek, hanem mert nem volt mit fényképezni. Az álprofilok és vásárolt kommentelők valahogy nem szálltak repülőre, hogy részt vegyenek a Nagy Tiszás Nemzetegyesítésben.
A parajdi kitérő is nagyjából annyira sikerült, mint egy lemerült powerbankkal való hadakozás a semmi közepén. Odaért, megnézte, hogy ott sincsenek, és továbbment. A helyiek rezignáltan vették tudomásul, hogy az új messiás nemcsak késik, hanem némileg instabil is, és ugyanazzal az agresszív felsőbbrendűséggel közelít hozzájuk, mint bárki más, akit csak a saját virtuális profil visszajelzései érdekelnek.
A Közösségi Párbeszéd fedőnevű esemény így végül nem lett más, mint a határon túli politikai Waterloo. Elmaradt a nemzeti egység, nem lett híd a Kárpát-medencében – legfeljebb egy instaposzt azzal a képaláírással: „Miért nem jöttek el?” De az sem a The Man profilján, hanem valamely csalódott rajongó mami oldalán. Pedig a válasz egyszerű: mert a közösség nem digitális, és a hazaszeretet nem a Google Analyticsen keresztül mérhető. Aki az árulásban és az önimádatban látja a felemelkedést, annak előbb-utóbb szembesülnie kell azzal, hogy a tükörképe nem szavaz.
A libsi propaganda hiába próbálta a héten életre pofozni a projektet, ez már kuka. Mostantól nem a remény embere, hanem a lefagyott képernyő politikai szimbóluma. 253 nap, és úgy kenődik majd fel a falra, ahogy a túl sok filter mögé rejtett valóság mindig: hang nélkül, de látványosan.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése