Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 326.

Dübörgő Diktatúra – avagy halkítsd le, ha túl hangos!

 
 
 
Dübörög a diktatúra, de csendben, puhán, halk szőnyegen suhanva, mint egy IKEA-s papucsban lopakodó macska. Legalábbis ezt mondja az ellenzék, miközben egy Majka nevű rapper képzeletben "leporolja" a miniszterelnök fejét a színpadon – nem golyóval, hanem kreatív performanszban. És ezért nem viszik el sem éjjel, sem nappal, sőt, másnap még a közmédia is beszámol róla, igaz, hogy „a művészet nehéz útjai” címszó alatt.
 
Mert hát mi más lenne a biztos jele egy totalitárius rezsimnek, mint az, hogy bárki, bármikor leállíthatja a fél várost egy menetrend szerinti hídlezárással – holmi jogállamiságra hivatkozva, persze. Az utak tele vannak kiégett gumikacsákkal, bringás aktivistákkal és megafonokkal felfegyverzett kockásinges bölcsészekkel, és mit csinál ilyenkor a diktatúra karja, a rendőrség? Kedvesen terel, kávét hoz, és néha egy óvatos „lécci” is elhangzik. Brutalitás? Max. ha valaki elszúrja a forgalomelterelést.
 
Képzeld el Pinochetet, amint türelmesen várja, hogy a tüntetők befejezzék a slam poetry estjüket az elnöki palota előtt. Vagy Észak-Koreát, ahol a hivatalos propaganda szerint Kim Dzsongun kedvenc realityje a Partizán.

Szóval, ha legközelebb valaki azt mondja, hogy diktatúra van, nézz csak körbe: a rapper még szabad, a hódok, izé, a hívek meg lezárják a rakpartot – és a rendszer legnagyobb válasza minderre egy vállvonás és egy TikTok live, hogy ejnye és bejnye.
 
Ez a diktatúra… úgy dübörög, hogy szinte nem is hallod.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...