Kéri László politológus a szövegben úgy áradozik, mintha a fiatal tanítványt az országjárás során egyszerre érte volna katarzis, meg egy komplett IQ-frissítés. Hirtelen rájött, hogy a magyar valóság létezik, és nem csak Instagram-sztorikban meg szelfikben mérhető. Ez önmagában megható, csak hát… egy politikusnál ez kb. olyan, mint amikor egy séf 10 év szakácskodás után felfedezi, hogy létezik só.
A sztori szerint Petike attitűdje is megváltozott. A „gyalogmenet” pedig nevelte, formálta. Még szép. Ha valaki hónapokon keresztül jár-kel az országban, biztosan lesz pár fotó a nyugdíjas klubban, a disznótoron, meg egy-két kávéautomata mellett. Ez persze a hívek szemében nem egyszerű kampány, hanem egyenesen politikai Camino de Santiago.
És most jön a csúcspont: Kéri szerint Petike az egyetlen politikus Magyarországon, aki hajlandó tanulni a néptől. Nyilván. Mert a többiek csak úgy beugranak a Parlamentbe reggelente, hogy „hát ma sem tanultam semmit, de majd csak lesz valahogy”.
De legyünk igazságosak: végül is, ribancból is lehet apáca. Ha sokat imádkozik (vagy elég ügyesen térdel a megfelelő helyeken), talán a szűzhártya is visszanő – politikai értelemben persze. A megtérés narratívája gyönyörű: tegnap még gátlástalan karrierista, ma már a népért él-hal. Holnap meg, ha úgy hozza a széljárás, újra megtér – csak másik irányba.
A probléma az, hogy a Tisza-szekta ebben a színdarabban pontosan ugyanolyan habzó szájjal tapsikol, mint a narancsos keménymag a saját bálványa előtt. Ugyanaz az egybites, gondolkodásra képtelen birkafalka, csak más színű zászlót lengetnek.
És ha egyszer kiderül, hogy a Megváltójuk nem más, mint egy ügyes marketingfogás két lábon, akkor majd jön az új próféta – és minden kezdődik elölről.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése