Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 366.

 


Nyafognak, ha Róka Koma beoson a faluba, sikítanak, ha a vadkan a faluvégi putrisoron csörtet haza, és üvöltenek, ha valaki a mélyszegénységben lángosozva a Balatonon, a parton egy szarvassal fut össze. Közben persze minden télen megmentetnek egy őzikét, aki éppen az anyját várja, de ez őket nem zavarja. 
 
Etetik a vadállatokat, mert hát szegények ebben a klímaválságban nélkülük éhen halnak, Hadd gyarapodjanak, hadd sokasodjanak kedvükre, persze csak addig, amíg a Budapest vége táblánál megállnak.
 
Ám amikor mégiscsak belépnek a tábla mögé, és szóba kerül a hivatásos vadászat vagy vadgazdálkodás, akkor a szemükben máris te vagy a XXI. századi Attila hun király, aki vérrel írja a krónikát. Szerintük a vadgazdálkodás ugyanis maga a genocídium, az ökológiai egyensúly pedig valami fasiszta káromkodás, amit nem illik jó társaságban, valamely romkocsma mélyén kimondani.
 
Bambi addig aranyos, amíg nem kapja telibe a kocsid elejét, és Vuk addig cuki rókababa, amíg nem a te tyúkjaidból csinál esti falatot, vagy a te autód lámpáját viszi magával. Mert amint a cuki Disney-filter lekerül, és a valóság belép a színre, az egész vadliberális kórus kussban van – vagy jobb esetben a városi kávézóból, esetleg trendi romkocsmából posztol a vegán latte mellől, hogy „de hát ezek is érző lények”.
 
Addig persze semmi baj, amíg a róka a más tyúkját lopja, a vaddisznó a más kertjét túrja, vagy a szarvas a másik autóját amortizálja le. Mert a vadliberális logika így működik: minden élet szent – egészen addig, amíg nem az ő élete, tulajdona vagy kényelme kerül veszélybe.
 
És amikor a vadász, tudod, az a hivatásos, a törvény szerint végzi a dolgát, akkor a szemükben azonnal háborús bűnös, az Instagramjukon megjelenik a hashtag: #StopGenocide #FreeBambi. A valóság viszont az, hogy amíg ők a kanapéról „ökológiai békét” követelnek, addig a falusiak tényleg békét akarnak – csak nem a városi ember visítása és a téli "de-cuki-etessük-meg" kampányai miatt túlszaporodott rókával, vaddisznóval meg szarvassal, hanem a nyugodt éjszakákkal.
 
Ilyen ez a vadliberális kettős mérce: a természetvédelmet kizárólag akkor ismeri, ha a természet a Netflixen van, és jól mutatnak a hashtagekkel ellátott képek az Instán és a TikTokon.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...