Bódis Kriszta megsértődött, mert a politika bugyraiban szóba került a szex meg a felnőttfilmes múlt. Hát most őszintén, mi ebben az újdonság? A magyar közélet eddig sem volt apácazárda, legfeljebb most kiderült, hogy a kóruspróba helyett inkább castingok folytak a háttérben.
Csak hát van egy apró bibi: aki önként és dalolva beáll a rivaldafénybe, az ne csodálkozzon, ha a múltja is odavetül a falra, akár egy rossz diavetítő. Van erre amúgy egy ősi magyar mondás, aki emlékszik rá, csak nem idézem, mert még elpirulnak a szende szűz matrónák.
Na de vissza a lényeghez. A politikában ugyanis nincs „delete gomb”, és a közönség nem válogat: amit tud, azt kibeszéli. Ez nem összeesküvés, nem lejáratás, hanem maga a demokrácia, aminek a szabadsága abban áll, hogy bárki, bármiről elmondhatja a véleményét – még akkor is, ha az fáj.
A legszebb az egészben, hogy a balhé jó részét nem is az „ellenség” szedi elő, hanem saját magatok teregetitek ki. Aztán amikor a közönség reagál, jön a műfelháborodás: „Jaj, hát hogy merik ezt szóba hozni!”
Úgy, kedvesem, hogy a politika nem wellness-szálló, ahol csak a pezsgőfürdőt lehet használni. A mocsár is a csomag része.
A magánélet szent és sérthetetlen – amíg tényleg magán marad. De ha valaki felragasztja a saját történetét a kirakat üvegére, lehetőleg a város minden egyes pontján, akkor ne lepődjön meg, ha az utca népe nem csak bámul, hanem be is kiabál. Ez nem gyűlölet, nem kirekesztés, hanem egyszerű reakció. Aki ezt nem bírja, az vagy nem érti a szabadság lényegét, vagy rossz szakmát választott.
És a java még hátra van: ma még csak a kritikusok pufognak, de hamarosan a saját híveitek fogják megkérdezni: „Bocs, de tényleg erre adtuk a szavazatunkat?” Ott aztán nem lesz könnyű a kecskére kenni a dolgot, mert a káposzta bizony össznépileg fogyott el.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése