Agymenés 381.

Én vagyok az 50+

 

Nézd, én nem egy generáció vagyok. Nem az 50+-os boomer. Én egy különleges faj vagyok. Egy kicsit retró, kicsit rozoga, de halhatatlan.

 

Gyerekkoromban a „parental control” annyit jelentett, hogy amikor anyám rácsapta a fedőt a fazékra, már tudtam, hogy ma nem kéne nyaggatni.

 

Ötévesen már hang alapján megkülönböztettem: „ez most fakanál”, vagy „ez most szeretet”.

 

Hét évesen kulcs volt a nyakamban, zsinóron. Útmutatás? „Az ebéd a hűtőben. Melegítsd meg. De ha leégeted, megeszed úgy.”

 

Kilencévesen már főztem levest – nem receptből, hanem emlékből.

Tízesen megjavítottam a csöpögő csapot, miközben egy harci kutya elől 

menekültem, egy vödörrel a fejemen. Multitasking? Kérem szépen, mi más?

 

Nekem a Wi-Fi a naplemente volt, a Netflix a szomszédék ablaka.

 

Messenger helyett ordítottunk: „ANYAAA! MEGINT BELELÉPTEM A SZÖGES DESZKÁBA!”

 

Horzsolás? Nyál meg útifű. Ha nem estél el, nem fájhat. Allergia? Cukros kenyérrel kezeltük. Bélflórám? Egy tankot is megemészt.

 

Fűfolt, vér, tinta, olaj? Semmi pánik. Egy kis Domestos, egy imádság, és anyu papucsa – máris új ember lettem.

 

Mi túléltük a kazettát, amit ceruzával tekertünk vissza. A fekete-fehér tévét, amin 12 ember nézte heringként zsúfolódva a négyszemélyes kanapén, ahogy a bemondónő ásít.

 

Láttunk bakelitet, diszkmant, és bár most több ezer számot viszünk a zsebünkben egy apró kütyün, amit - mily meglepő, de tudunk használni - azért még mindig hiányzik az a „katt” hang, amikor beugrott a kazetta.

 

Jogsit Ladában vagy Skodában szereztünk, térképpel, nem appal. Klíma helyett ablak lehúz, navigáció: „fordulj balra ott, ahol a disznó áll”. És hidd el: odaértünk, odataláltunk. Mindig.

 

A telefonunk tárcsás volt, a recepteket kézzel írtuk, a szülinapokat meg emlékezetből tudtuk. Ha elfelejtetted? Nem mentél. Pont. Aztán majd leboxoltátok.

 

Szóval igen:

– Megjavítok bármit szigetelőszalaggal.

– Tudom, hogy a ceruza nem csak ír, hanem visszateker.

– És ha kell, beindítok egy Trabantot puszta nézéssel. Na jó, egy kalapáccsal.

 

Ne szórakozz velem.

Én vagyok az 50+.

Túléltem a 80-as éveket.

 

És ha kell, megint megcsinálom. Csak előbb felveszem az olvasószemüveget.

 

És nem mondom, hogy "bezzeg az én időmben", mert most is az én időm van, és élvezem, és használom, és kényelmes. De ne merd lefikázni a múltamat és a tudást, amit akkor szereztem, mert a Martens bakancsom még mindig befigyel a szekrényben, és képzeld, jó a lábamra.