Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 362.

Bécsi bohózat: Ritácska és a hasonmás-gate


 

Egy teológusnő, aki gyanúsan hasonlít önmagára, egy könyv, ami túl tökéletes kellék, és két kommentátor, akikből a magyar közélet stand-upja épül. Véletlen? Aligha.
 
A magyar közéletben ritkán adatik meg, hogy az abszurdum ennyire önjáró módon szórakoztassa a nagyérdeműt. Most viszont Ritácska legújabb epizódja olyan, mintha valaki egy politikai thrillert, egy felnőtt mesekönyvet és egy délutáni talkshow-t összegyúrt volna. A sztoriban feltűnik a rejtélyes "művészeti alkotás", a bécsi hasonmás, a véletlenül pont a témához passzoló könyv, és persze a "csak itt, csak most, csak önöknek" típusú időzítés.
 
Hont András a maga száraz, csípős stílusában odaszúr, mint aki már látta ezt a darabot, csak éppen most jobb a világítás. 
 

 
 
 
Ábrahám Róbert meg rátesz még egy lapáttal, és olyan részletességgel meséli el a háttérsztorit, hogy az ember szinte látja maga előtt a Rogán Antal-féle storyboardot: bécsi utazás, könyves kellék, majd a nagy drámai leleplezés. 
 
 

 
Ha ez film lenne, a végén a közönség egyszerre tapsolna és röhögne, miközben Ritácska magyaráz, a többiek pedig már a stáblistát olvassák.
 
Mert ebben az országban, ha politikai bohózat készül, mindig van egy Hont, aki a poént elmondja, és egy Ábrahám, aki a poént megrajzolja. A főszereplő pedig… nos, az most is hozza a formáját.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...