Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 331.

A főváros hőse

 

 
Volt egyszer egy főváros, mely hőst kívánt magának. És hát kapott is. Egyet, aki olyan büszkén viselte a város kulcsát, mintha az IKEA-s szerszámkészlet része lenne. 

Ő volt az, akit nem kötöttek a törvények – de leginkább azért, mert nem értette őket.

Ült egy mikrobuszban, mint egy Erasmusra induló óvodás, kezében egy dob, amit úgy püfölt, mint más a szöget a kalapáccsal és jó hangos volt, hogy elnyomja a józan ész hangját. De legalább nem beszélt helyette angolul  - sem -, mert azt meg főleg nem tudott. Nézett előre, bután és eltökélten, mint aki egyszerre próbálja megérteni az útikönyvet és a közlekedési szabályokat – ámde kevés sikerrel.

Azonban volt benne egy szenvedély: a bosszú az autósokon. Mert vezetni azt nem tudott, hiába próbálta jó sokszor, a kuplung és ő sosem lettek jóban. Ezért hát úgy döntött, ha már nem tud uralkodni a volán felett, legalább uralkodik azok felett, akik képesek erre a megugorhatatlannak tűnő feladatra. Lezárt rakpartot, hidat, utcasarkot – ami csak eszébe jutott. Minden hétvégén újabb kerületet szabadított meg a belső égésű motorok zsarnokságától. A forgalom elől elvette a helyet, cserébe adott értelmetlenül kacskaringózó biciklisávokat.

Sárga festékfétise messze földön híres lett. Úgy húzta a csíkokat, mint egy szabadon eresztett óvodás egy filctollal – csak ő közpénzből. És ha mindez nem lett volna elég, jöttek a zöld pollerek – azok a derék oszlopok, melyeket kizárólag az autósok idegrendszerének tönkretételére terveztek. Ő pedig úgy nézett rájuk, mintha személyes kis győzelmi obeliszkjei lennének.

Így lett ő a főváros hőse. Aki harcolt minden gázpedál ellen, és győzött – legalább a saját fejében és pár egybites, agyhalott híve elméjében.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk