Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 350.

Magyar Péter és a művelt melós - operabérletek, olajkezes retorika és a Kádár-reflex

 
 

 
Megcsörrent a kampányvekker. Magyar Péter már a reggeli pirítóst is politikai elemzők véleménye alapján keni meg. Ha Nagy Attila Tibor kimondja azt a szót, hogy „melós”, másnap Péter egy gépműhely sarkában feszít narancssárga munkavédelmi sisakban, mintha a hegesztés lenne a legújabb TikTok-filter.
 
Ha Schiffer András megemlíti, hogy egy politikus akár olvashatna is, hősünk másnap már kulturális önreflexióval posztol: „Ma elgondolkodtatott Radnóti... meg a reálbér.”
 
De a legnagyobb flashback még csak most jön. Ugyanis ha így folytatja, Magyar Péter hamarosan teljesen átlényegül egy streamelhető Kádár Jánossá. Már nemcsak jattol a gyárudvaron, de vélhetően újraindítja a kultúrbrigádokat is, ahol a munkás szaval, az elnök pedig színpadiasan helyesel: „Szépen mondod, fiam, szépen.”
 
A jövőkép világos:
📸 Péter, amint egy ipari tanulóval együtt olvassa az Antigonét a szerszámkészítő asztal mellett.
📸 Péter, amint színházi premierre érkezik, hóna alatt a Népszava és egy pálinkás pogácsa.
📸 Péter, ahogy traktorra ül, de előbb felolvassa: „Hölgyeim és uraim, József Attila: Levegőt!”
 
A kampánygépezet már nem is titkolja: ez nem program, ez emlékezetpolitikai cosplay. A Kádár-nosztalgia és a modern PR összeér, és abból születik a „kulturált vezér, aki azért nem felejti el, honnan jött”, mégha csak álmában is. Lázálmában.
A nép pedig mintha ismerné a műsort – csak most több benne a Canva, kevesebb a pártház.
 
És persze: nincs szó szoros kapcsolatokról, Schiffer és Nagy pusztán gondolatokat fogalmaztak meg. A tény, hogy ezek aztán kampányelemekké válnak, csupán egy újabb véletlen – pont, mint amikor Kádár bácsi véletlenül mindig ott bukkant fel, ahol kamerák és kulákok voltak.
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...