Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 333.

Egy dudás csárdája: Magyar Péter és a tisz(t)a hang disszonanciája


 

A magyar politikai színpad legújabb MANökenje, alias Magyar Péter, ismét drámai homlokráncolással jelentette be: a csárdában nem tűri meg más dudáját, főleg nem azt, amelyik nem őt fújja. A Kutyapárt ugyanis pimaszul nem hajlandó visszabújni a koncon osztozkodók farzsebébe, ezzel pedig súlyosan megsértették a Magyar-féle új etika szabályzatának első, második, tizedik pontját: „Mindenki engem akar, aki meg nem, az gyanús!”
 
Természetesen az igazság bajnoka, a tiszás propagandamédia (ismert nevén 444) máris megérezte a vért. Villámgyorsan megszületett a cikk, melyben hosszasan, sápadt arccal és moralizálva bizonygatják, hogy a Kutyapárt valójában a NER ügynöke, hiszen nem hajlandóak önként beállni a Temus Messiás mögé.
 
A cikkben megszólalt egy névtelen forrás is, aki elmondta, hogy „a Kutyapárt egyik tagja gyanúsan nem nézett Péterre, amikor az EP-szavazás éteri rezgéseit tolmácsolta a nappaliból”. Ez egyértelmű jele lehet az árulásnak. A 444 azóta saját grafikust is bevetett: a legújabb illusztrációjukon egy kutya dudál egy csárdában, miközben Magyar Péter egy nadrágszíjjal próbálja kiszorítani. 
 
Allegorikusan, persze.
 
„Ez gyilkolászás!” – jelentette ki egy könnycsepp kíséretében Magyar, miközben EP-képviselői mandátumát telepatikusan próbálta érvényesíteni Brüsszelben, egy budai bérház konyhájából. A csárdában azonban már forr a gulyás, és nem biztos, hogy mindenki az ő fakanalára vágyik.
 
A kérdés csak az: ki fújja végül a leghangosabban a dudát? És vajon van-e akkora csárda, amelyik elbír még ennél is több egót?

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...
Megjegyzés küldése
További információk