Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 328.

Digitális forradalom, analóg valóság – avagy amikor a lájkok nem jönnek el Erdélybe


 

1. Amikor a tömeg csak pixelszinten létezik

 
Magyar Péter úgy vonult be Erdélybe, mint akinek a TikTok-algoritmus már rég jóváhagyta a forradalmat. Azt hitte, a tusnádfürdői Orbán-tömeg majd teleportál a TISZA sátor elé, ehelyett kapott negyven–ötven álmos tekintetet, néhány ballib újságírót, egy eltűnt makói nyugdíjast és egy táblát, amin az állt: „Technikai szünet – valódi követők keresése folyamatban.”
 

2. A mesterséges intelligencia nem tud lelkesedni

 
Míg Orbán Viktor Esztergomban hangrobbanással kavarta fel a város légkörét, addig Magyar Péter egyedül pötyögött egy kempingszéken, mintha éppen elromlott volna a metaverzuma. Szelfit akart csinálni „a tömeggel” — de a háttérbe csak a rendezvénysátor üres padjai, egy kósza kullancs és egy unatkozó operatőr fért bele.
 

3. Telefonfüggő forradalmár – érzelmi roamingdíjjal

 
A politikai feltámadás helyett csak a roaming adatkerete fogyott el. Magyar lázasan frissítgette az MCC Feszt live streamjét, hátha ott is csak deepfake a tömeg, de nem volt az. A tömeg élő volt. Ő pedig? Csak élő adásban kellemetlen.
 

4. Képernyőre épített karizma – gyártási hibával

 
Magyar Péter virtuális hadserege most először nem tudott alulnézetből belógni a valóságba. Kiderült, hogy a like nem közönség, a megosztás nem szavazat, a komment nem taps, és a chatbot-szimpatizáns nem fog transzparenst tartani a Hargitán.
 

5. Közvélemény-kutatás: újraöntött illúzió, most kevésbé népes kiszerelésben

 
A kudarcot gyorsan kutatásra kell váltani! Jön is majd a hír: „Tízből nyolc magyar hisz Magyar Péterben – csak épp Erdélybe nem értek még el a kérdezőbiztosok.” Addig is marad a Photoshop, a célzott hirdetés, és az örök kérdés: ha egy politikus posztol a Facebookon, de senki sem lájkolja, akkor is politikus még?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...