Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 399.

 


Ó, kedves ballib sajtó, hát tényleg nem bírjátok elengedni: napok óta vinnyogtok, hogy „Orseolo Péter = Magyar Péter”, mintha az egész tűzijáték egy titkos propagandafegyver lenne, ami a kollektív tudatot akarja átprogramozni. 
 
A 444 már címoldalon üvöltötte: „Kódolt üzenet a rakétákban: Orbánék üzentek Brüsszelnek – Magyar Péter, te is hűbéres vagy!”
 
A HVG meg elemzett, hogy „Ez a történelmi párhuzam a kormány legsötétebb pszichológiai hadművelete”, míg az RTL Híradóban a szakértő rezzenéstelen arccal magyarázta, hogy „a Ménfői csata említése egyértelműen választási befolyásolás”.
 
Csakhogy a párhuzam bizony ül. És nem kicsit. Orseolo Péter ezer éve is külföldre rohangált, hogy megtartsa a trónját, miközben a fél udvar már a hátába döfte a kést. Magyar Péter? Ugyanez, modernebb csomagolásban. Csak most nem aranyozott lándzsát ad át a császárnak, hanem pendrive-ot Brüsszelben, nyilatkozatot Berlinben, és szelfit Londonban, hogy bizonyítsa: ő a Nyugat hűséges, de kicsit szomorú reménysége.
 
És itthon? Itthon az udvarában már megy a szivárogtatás, az árulás, a helyezkedés. Mindenki mosolyog, amíg a kamera forog, aztán a háttérben már megy a számolás, ki mikor és hol döfi majd jó alaposan hátba a főnököt. Ha valaki nagyon figyel, hallhatja is a történelem kuncogását a háttérben: „ugyanaz a mese, csak a díszlet más.”
 
A tűzijáték szövege pedig – akarva vagy akaratlanul – rámutatott erre. És persze fáj, mert amikor a történelmi tükör azt mutatja, hogy megint ugyanazt a hibát játsszuk el, akkor egyszerűbb a narrátort szidni, mint szembenézni a valósággal.
 
És tudjátok, mi a legszebb? Hogy Orseolo Péter végül a német császár árnyékában is csak báb maradt, és amikor a nép türelme elfogyott, se lándzsa, se korona, se külföldi jóváhagyás nem mentette meg. Magyar Péter pedig? Most még mosolyog Brüsszelben, tapsolják Berlinben, de a történelmi lecke világos: külföldi mosolyokból még soha senki nem épített stabil országot – csak instasztorit.
 
Szóval lehet még száz cikket írni arról, hogy a tűzijáték narrációja a gonosz propaganda új csodafegyvere. De attól még az igazság marad: a párhuzam ül, és fáj, mert túl pontos. 
 
És a történelemben van egy gonosz kis szabály: ha valaki nem tanul belőle, előbb-utóbb újra átéli. Csak most nem Ménfőnél, hanem az urnáknál.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...