Agymenés 314.

Autópályaország – avagy túlélőtúra a magyar gyorsforgalmi Bermuda-háromszögben

 

Ha valaha is azt hitted, hogy az autópálya a gyors, hatékony közlekedés terepe, akkor még nem jártál Magyarországon. Itt ugyanis az autópálya nem más, mint egy időcsapda, egy realista szabadulószoba, egy fiktív fogalom a haladásról – kicsit olyan, mint a sorompó nélküli MÁV-átkelő.

 

Hazánkban az autópálya nem csak az úticélhoz vezet, hanem jellemfejlődéshez is. Ha kibírsz egy M1-es péntek délutánt Budaörs és Győr között, ne adj' Isten az M7-est Balatonig, akkor túlélő vagy. Ha pedig ráadásul sikerül mindezt idegösszeomlás nélkül végigcsinálni, akkor megvilágosodtál – vagy ha nem, hát feladtad.

 

Az útviszonyok? Egyes szakaszokon már nem is kátyú van, hanem a kátyúban kátyú, benne pedig egy molylepke meg egy tavaly megfeneklett Suzuki Swift hűlt helye. 

 

Az útfelújítás itt már nem állapot, hanem világnézet. Folyamatos. Végtelen. Kicsit olyan, mint a magyar egészségügy reformja: mindig történik valami, csak épp előrelépés nincs.

 

A legnagyobb rejtély azonban nem a dugó oka, hanem az, hogy kik ezek az emberek, akik minden áldott nap balesetet szenvednek ugyanazon a szakaszon, ugyanabban az időben. Mintha egy titkos szervezet célzottan borítaná fel és küldené egymásba az autókat, hogy tesztelje a türelmet és a légkondik strapabírását. 

 

Egyes feltételezések szerint már csak azok járnak az autópályán, akiknek semmi sürgős dolguk nincs – vagy életbiztosítást kötöttek valamilyen baromi nagy összegre és egyébként is szuicid gondolataik vannak.

 

Egyszóval ne feledjük: a magyar autópálya nem a közlekedés helyszíne. Az egy életérzés. Egy tapasztalat. Egy mély belső utazás, ahol nem a cél a fontos, hanem az, hogy túléled-e a 32-es kilométerkőnél lévő útszűkületet, a 38-asnál levő útfelújítást, a 40-esnél a balesetet, miközben mögötted egy román kamionos dudál, elöl pedig egy holland lakóautóban egy golden retriever ül a volánnál.

 

És ha egyszer célba érsz, ne felejtsd el mantrázni, hosszan, átéléssel: „Megérkeztem. Élve. És csak kétszer anyáztam és mutogattam ki az ablakon.”